Bulvár-celeb

2024.04.07. 05:50

A „lottónyertesek átka” – ezeket a hibákat vétik a szerencsések

A hirtelen jött gazdagság olykor átírja az észszerű gondolatokat.

MW

Az újdonsült milliomosok jellemzően első körben a szeretteiket segítik

Forrás: Shutterstock

Fotó: san4ezz

Az Egyesült Királyság állami lottójánál tanácsadójaként dolgozó Andy Carter sokszor maga adja át a nyereményeket. Eddig legalább 2000 embernek adott tanácsot, akik milliomosok lettek a lottónak köszönhetően. Azt is elárulta, hol hibáznak leggyakrabban a nyertesek, így segítségével talán elkerülhető a „lottónyertesek átka” – írja a Bors.

A tanácsadó szerint 

a lottónyeremény felnagyítja az emberek személyiségét és kapcsolatait. Ez azt jelenti, hogy ha valaki jól gazdálkodik a pénzzel, akkor ezután sem lesz ezzel gondja, míg ha a nyeremény miatt megy tönkre egy párkapcsolat, akkor az a szerelem egyébként is múlandó volt.

Meglátása szerint az újdonsült milliomosok jellemzően első körben a szeretteiket segítik, de elhibázzák, hogy túl sokat adnak. Andy szerint nem szabad azelőtt pénzt osztogatni, hogy a nyertes kitalálná, mibe akar fektetni.

A cikk IDE KATTINTVA folytatódik!
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!