2023.09.12. 13:03
Köszönetet mondott magyar megmentőinek az intenzíven fekvő amerikai barlangász
Nemzetközi mentőcsapat hozta fel hatalmas összefogással a szerencsétlenül járt kutatót.
A mentőcsapatok megfeszített munkával küzdöttek a barlangász felhozataláért
Forrás: AFP
Ahogyan arról korábban hírt adtunk, több napi megfeszített munka után hétfő este sikerült felszínre hozni 1040 méter mélyről azt az amerikai barlangászt, aki a dél-törökországi Morca-barlangban lett rosszul, még szeptember elején. Mark Dickey egy nemzetközi expedíció tagjaként végzett kutatómunkát, amikor gyomor-bélrendszeri vérzés lépett fel nála. A mentőakció során emberfeletti munkát végzett a magyar csapat, a férfit néhány nappal ezelőtt egy magyar orvos operálta meg a mélyben.
Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást és a jókívánságokat, kikerültem a Morcából, és egy intenzív osztályon vagyok. Ijesztő élmény volt, közel álltam a halálhoz. Igazán hálás vagyok azoknak az embereknek, akik részt vettek abban, hogy megmentsék az életemet és kiszabaduljak egy barlang mélyéből
– írta Facebook-oldalán Dickey, akinek életét óriási nemzetközi összefogással sikerült megmenteni.
A bajba jutott amerikai kutató köszöntet mondott megmentőinek, köztük az orvosi és barlangi mentést koordináló Nagy Dénes Ákos doktornak a Magyar Barlangi Mentőszolgálattól. Megköszönte továbbá a munkáját és szakértelmét Zádor Zsófia Erzsébetnek, Sándor Zsoltnak és Mészáros Józsefnek is, akik, mint fogalmazott: olyan gyorsan érkeztek, mintha repültek volna. Dickey egyébként ezt jól érezte: a Magyar Honvédség repülőgépével érkeztek segíteni a magyar barlangi mentők - írja cikkében a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán mondott köszönetet a Törökországban sikeres mentést végrehajtó magyar orvosoknak és barlangi mentőknek.
Bulvár-celeb
- "Erre kevés a köszönöm" - üzentek a súlyos rákbeteg Tompos Kátya nevében
- Így van most a csepeli panel 5. emeletéről lezuhant 3 éves Jonatán (videó)
- Kulcsár Edina megmutatta gyönyörű anyukáját, elállt a rajongók lélegzete
- Tóth Gabi párja kitálalt: jön a baba
- Ez a világ egyik legveszélyesebb sajtja: rémisztő, mit okozhat a fogyasztása