2019.09.03. 18:25
A múltra emlékeztek
Halála után Levél díszpolgára címmel tüntették ki Schrödl János lelkészt áldozatos munkájáért a német ajkú lakosság hetvennégy évvel ezelőtti kitelepítésére megemlékező kétnapos rendezvényen.

A program első napján Domonkos Sándor, a Levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének köszöntőjét követően Ritter Imre német nemzetiségi parlamenti képviselő mondott ünnepi beszédet.
Posztumusz „Levél díszpolgára" címet adományoztak Schrödl János evangélikus tiszteletes részére. Ezen elismerést az egykori hazájukból kitelepített németek összefogásáért, lelki gondozásukért, az egykori és a mai levéliek közötti kapcsolatok ápolásáért és a levéli templomok felújítására szervezett adománygyűjtések során végzett példamutatóan önzetlen munkájával érdemelte ki. Az elismerést a tiszteletes fia, Mathias vette át.