Fejlődik az iparterületük, s telkeket is értékesítenek Hegyeshalomban

Kétéves előkészület után várhatóan idén megkezdhetik a kultúrház építését Hegyeshalomban, a több százmilliós beruházással régi álmuk teljesül. Ehhez a kisiskolát korszerűsítenék és bővítenék.

Mészely Réka

Régóta dédelgetett álom Hegyeshalomban egy kultúrház. Ennek tervezését két éve kezdte meg az önkormányzat. Amint azt Szőke László polgármestertől megtudtuk, jelenleg érvényes építési engedéllyel rendelkeznek.

– A rendszerváltásig a helyiek használhatták az MÁV-kultúrházat, utána épült a sport- és szabadidőközpont. Ez ad helyet a helyi szervezetek összejöveteleinek, így csak sportolásra nem tudjuk használni. Éppen ezért régi igénye a nagyközségnek egy kultúrház. Szerettünk volna erre a célra pályázni, ám csak ezer lélekszám alatti településeknek biztosítottak lehetőséget. Két éve kezdtük el a tervezését, megvalósíthatósági tanulmány készült. Most érvényes építési engedéllyel rendelkezünk és várjuk a kiviteliköltség-becslést. A jelenlegi árakon 500–700 milliós összegre számítunk. Százmilliós önrész mellett jó részét hitelből kívánjuk finanszírozni. Ehhez a kormány beleegyezése szükséges. Ugyanakkor számítunk Nagy István, a térség országgyűlési képviselőjének a segítségére is – hangsúlyozta a faluvezető.


Az új kultúrházat egyébként az 1924-ben épült kisiskola helyére álmodták meg. Az épület jelenleg két alsó tagozatos osztályt fogad. Az egyeztetések szerint szeptembertől beköltöznének az iskola főépületébe. A három tantermes iskolarész megtartásával bővítenék az ingatlant egy 192 fő befogadására képes színházteremmel. 43 parkoló lesz az épületegyüttes körül. 

 

Szőke László polgármester a kultúrház tervét mutatja.

Szőke László polgármester a kultúrház tervét mutatja.


– Abban bízunk, hogy a hitelkérelmünket májusig elbírálják. Így nyáron indíthatjuk a közbeszerzési eljárást, s jó esetben ősszel kezdődhet a kivitelezés – osztotta meg velünk reményeit Szőke László. Megerősítette: azért is mernek ilyen jelentős vállalásba fogni, mert iparterületük fejlődik és telekértékesítést is terveznek, amiből a hitelt fizetni tudnák.


– Az ipari parkkal szemközti négy hektáron telkek kialakítását és értékesítését tervezzük. 400–1500 négyzetméteres területek is gazdára várnak. A területfejlesztésnél figyelembe vettük az igényeket: elsősorban lakásokra lenne szükség. Az állami főépítésszel egyeztettünk a napokban arról, hogy itt hét és fél méteres magasságig lehet épületeket emelni. Itt szeretnénk kedvezményeket nyújtani a helyi fiataloknak, segítve itthon maradásukat – emelte ki a faluvezető.


Egyébként erre a területre terveznek két napelemparkot is. Ebből az egyik már rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Az önkormányzat műszaki telephelyének egy részét is ide helyeznék ki. 


Tavaly Hegyeshalomban a sportcsarnok küzdőterét, az óvoda folyosóinak burkolatát, a védőnői szolgálat helyiségét és a rendelőt, várót újították fel 50 millió forintból. Kora tavasszal több útszakasz korszerűsítése várható. Így az Ady, Bercsényi, az Óvári, Akácfa utcáé, illetve a Fő utca és Aradi vértanúk útját összekötő gyalogos- és kerékpárúté. 


Végezetül Szőke László arról is beszélt, hogy indul az őszi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként, s ezúttal is függetlenként száll ringbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!