2018.08.11. 11:23
Jövő hétvégén rendezik a Szigetköz legnagyobb művészeti fesztiválját, óriás bográcsban főznek halászlevet
Közel 30 produkció mellett elkészítik a térség legnagyobb halászlevét is Mosonmagyaróváron.
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Szigetköz legnagyobb kulturális fesztiválját Mosonmagyaróváron, a Nyári Fesztivál - Szent István Napokat augusztus 17. és 20. között, ahol a közel harminc produkció mellett megtekinthető lesz a Szent Korona másolata és ismét elkészítik a térség legnagyobb halászlevét - tájékoztatott a szervező Flesch Károly Nonprofit Kft.
Charlie 70
A programsorozat hagyományosan kiállítással kezdődik 17-én a Flesch-központban, ahol ezúttal Bari Janó roma származású festőművész és Gaudi Márton roma származású szobrászművész Úton - PoDrom című közös tárlatát nyitják meg, amely szeptember 15-ig látogatható. A Fehér Ló Közösségi Ház pincéjében a Miskolci Csodamalom Bábszínház és Fabók Mancsi Bábszínháza közös produkcióval, Kapós Böske Magyar népi pajzánságok című darabjával szórakoztatja a felnőtteket, a Szent István király úton felállított nagyszínpadon pedig a Charlie 70 című nagykoncert lesz. Szombat délután a Mofém Fúvószenekar koncertje nyitja a programokat a Szent István király úton, később Sóvágó Sándor és gyermekei Családban marad című képzőművészeti kiállítása nyílik a Fehér Ló Közösségi Házban.
Bagossy Brothers Company, Brains, Halott Pénz
A kisszínpadon Gájer Bálint, a nagyszínpadon pedig Lovasi í18 nagykoncert lesz. A napot a kisszínpadon a Latin Combo Cubano koncert és utcabál zárja. Vasárnap a Futuránál kialakított Gyereksarokban logikai és készségfejlesztő játékok várják a legkisebbeket, emellett láthatják a pápai Pegazus Színház előadásában a Csemetekertet, a Tapsi kalandjait, valamint a Röfi és a Farkas című darabokat. Kora délután a kisszínpadon Horváth Mónika és Pásztor Ádám, mosonmagyaróvári származású színművészek adnak zenés műsort. Később fellép az Iszkiri Gyerekzenekar, a Kühne Koncert Fúvószenekar és a Bagossy Brothers Company. A nagyszínpadon a Halott Pénz ad koncert, az estét pedig a Brains koncertje zárja. Augusztus 20-án a Futuránál kialakított Gyereksarokban már reggeltől várják a legkisebbeket, a Mesterségek utcájában pedig egyebek mellett a fafaragással, a csigatészta készítéssel, mézeskalács sütéssel és merített papír készítéssel lehet megismerkedni.
860 literes bogrács tele halászlével
Az ünnepi szentmisét a Nepomuki Szent János-templomban celebrálja Kapui Jenő mosonmagyaróvári plébános háromnegyed kilenctől. A szentmise kezdetétől délig lesz megtekinthető a templomban a Szent Korona másolata. Az ünnepség koszorúzással folytatódik a Szent István szobornál. A világi program délelőtt a térség legnagyobb halászlevének elkészítésével folytatódik, ahol idén mintegy kétezer adagot főznek egy 860 literes óriásbográcsban. A kisbajcsi halgazdaság halaiból a helyi Egyetem Étterem szakácsai - Botló Zoltán, Nyírő Róbert és Szőke László - készítik a halászlevet Gráfi Szabolcs vezetésével. Kora délután az Új Bojtorján Együttes ad koncertet a gyermekeknek, később fellép a Moson Big Band és Majsai Gábor, a Budapest Jazz Orchestra Tóth Verával, a négy napos programot pedig Ákos koncertje és tűzijáték zárja.