800 éves tölgy Héderváron - Egyetlen ép ágának alátámasztása megrogyott

Tíz éve annak, hogy megmentették az ország legöregebb fáját, a hédervári Árpád-fát, amikor három ágából kettő letört egy viharban. Most ismét segítségre szorult.

Gondár Flóra

A 800 éves hédervári Árpád-fa három ága tört le 2007-ben, egy vihar nyomán. Az egyetlen ép rész megmentésére mentőakció indult. A Budapestről érkező faápoló szakemberek ingyen elvállalták a fa megmentését. A törzsét kitisztították, a korhadt részeket eltávolították, illetve a koronaalap törési sérüléseit kezelték. Az egyetlen megmaradt ág fölé tartógúlát emeltek. A fa egy része elpusztult, de megmentett, robusztus ága ma is zöldell.


– Sajnos az idő kikezdte a gúla tartósodronyait, amelyek a fát segítik életben maradni. A Hédervári Római Katolikus Egyházközség és a Hédervár Templomaiért Alapítvány elhatározta, mindent megtesznek a matuzsálemért. Ezért fordultunk ismét a budapesti szakemberekhez, Lukács Zoltánhoz és Markovics Istvánhoz mint a fát legjobban ismerőkhöz. Az ő munkájuk eredményeként készült el a tartósodronyok cseréje, javítása – mondta Györkös István, a Hédervár Templomaiért Alapítvány elnöke.

Az Árpád-fa élő ágának alátámasztása megrogyott, ezért új szerkezetet készítettek a szakemberek.

Ám az idő nem csak a sodronyt kezdte ki, a fa egyetlen megmaradt élő vázágát aládúcoló támaszték is megrogyott (Kisalföld, 2016. 07. 08., „Kilenc éve mentették meg a hédervári fát, de rogy az alátámasztása") és talajközeli részén korhadni kezdett, tehát ennek cseréje is szükségessé vált. Mielőbb szerették volna kicserélni a szakemberek útmutatása, segítsége alapján a támaszt az állandósult viharos szelek miatt. Statikai tervezések alapján elkészítették az acél tartóelemeket, betonba ágyazva.


– Ebben nagy segítségünkre volt egy hédervári cég, Soós Sándor, az akácfa gerendák beszerzésében pedig Bekő Zsolt faipari szakember nyújtott segítséget, megajándékozva az öreg fát és közösségünket az alapanyaggal. A gerendákat az ásványrárói Dániel László fűrészelte ki a megadott méretre, a támasz szakszerű beépítésében pedig a darnózseli Kósa Zoltán ácsmester vállalt fontos szerepet. Ő már nagy segítséget nyújtott a 2007-es vihar okozta kár után is – részletezte Györkös István.


A 10 évvel ezelőtti ingyenes mentőakció munkálatait Juhász József polgármester fogta össze. Most újra hivatalban van: – Az Árpád-fa a szívügyem, ezért köszönet illet minden segítő kezet, mindannyiunk közös érdeke, hogy még sokáig tudjunk a matuzsálemben gyönyörködni, hisz a fa nemcsak a miénk, hanem mindenkié – nyilatkozta a településvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!