Tizenkét kamera figyeli a falut

Tizenkét térfigyelő kamerából álló rendszer tesztüzemét indították el a napokban Levélen.

Mészely Réka

Az 1-es út mentén fekvő Levél külterületén az utóbbi időben kisebb-nagyobb menekültcsoportok bukkantak fel. Kiss Béla levéli polgármester tájékoztatása szerint a napokban több, Akácos utcai házhoz is bekopogtak, élelmet, vizet kértek.

– Nem történt incidens, alapvetően békés szándék vezérelte az erre tévedőket. Ám sokan ennek ellenére félnek tőlük. Többek között ezért is vált egyre aktuálisabbá a kamerarendszer kiépítése. A térfigyelőkre már tavaly pályáztunk, ám akkor elutasították a kérésünket. Utólag derült ki, hogy 4,8 millió forintos támogatásra számíthatunk, és további 3 millió forintot nekünk kell hozzátennünk. Ezzel régi vágyunk teljesült a közbiztonság növelésének érdekében – hangsúlyozza a faluvezető. 

Mint megtudtuk, a ki- és bevezető utakon, a vasútállomásnál, a faluközpontban és a horgásztónál helyezték el első körben a tucatnyi kamerát. A községvezetés tervei szerint azonban még több kamerát telepítenének a községbe. A képek egy központi szerverhez futnak be: a zárt rendszernek a községháza egyik irodája ad otthont. 

Kiss Béla a helyieknek kiküldött levéllel a kamerarendszer szerverszobája előtt.

Kiss Béla a helyieknek kiküldött levéllel a kamerarendszer szerverszobája előtt.

 

– Ha nem is gyakran, de vannak besurranásos lopások a településünkön. Legutóbb négy házba is betörtek egy éjszaka alatt. A kamerarendszer mellett egy hónapja valamennyi levéli postaládába eljuttattunk a rendőrséggel és polgárőrséggel közösen összeállított anyagot, melyben bűnmegelőzési tanácsokat gyűjtöttünk össze, hasznos telefonszámokkal. Ebben egyúttal az összefogás szükségességére is rávilágítunk, fontos, hogy egymásra is figyeljünk – teszi hozzá a Kisalföld érdeklődésére a  polgármester.

A kamerarendszert várhatóan hivatalosan a hónap közepén adják át. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!