Leonard Cohen varázslata Pozsonyban

Ha cinikusak lennének, azt írnánk: az igazi zenét szerető emberek sokat köszönhetnek bizonyos Kelley Linchnek. Ő az menedzser, aki gyakorlatilag teljesen kiforgatta minden vagyonából Leonard Cohent, így aztán az aggkorú énekes kénytelen-kelletlen még egyszer hátára vette gitárját, s feltehetően utoljára világ körüli turnéra indult.

A koncertsorozat két éve kezdődött, tavaly tiszteletét tette Cohen Budapesten is, majd október 13-án, az idei európai turné utolsó állomásán Pozsonyba látogatott a már 76. életévét taposó, zsidó származású, kanadai művész.

Szerencsére még nem veszi a kalapját Leonard Cohen.

Útban Pozsony felé arról beszélgettünk, hogy vajon Cohen átpasszolja-e a "showt" rendkívül képzett zenekarának, vagy ilyen öreg fejjel is magára vállalja a főszerepet?

Nos, végül a második verzió lépett életbe, de ne siessünk ennyire előre, s említsük meg pár mondatban Cohen zseniális "fegyverhordozóit", a zenészeket.

A kilenctagú zenekarból mindenképp ki kell emelni Dino Soldót - egyébként szörnyen igazságtalanok vagyunk azzal, hogy nem szánunk egy-két méltató szót mindenkire a csapatból -; ezt a szelíd arcú, kaliforniai óriást, aki vitán felül - ahogy Cohen emlegette - "a fúvós hangszerek, a lélegzés mestere".

Soldo szólói, legyen szó szájharmonikáról vagy trombitáról, élményszámba mentek; nem véletlen, hogy fiatal kora ellenére Soldo olyan énekeseket kísért már pályafutása során, mint Ray Charles, Lionel Richie vagy Elton John.

A gitáros Javier Mas játéka szintén emlékezetes pillanatokat hozott, míg a Webb-nővérek, Charley és Hattie vokálozása is remekbeszabott volt. (Csodás hangú és nem utolsósorban rendkívül dekoratív háttérénekesnők kiválasztásában amúgy is mindig jó volt Cohen, na.)

Ennyi előjáték után, térjünk rá Leonard Cohen lenyűgöző produkciójára. A dalszövegeivel költői magasságokat elérő, érces hangú "Öreg" pár perccel 20 óra után szökdécselt a pozsonyi közönség elé: a feszített turnétempó ellenére életkedvvel telinek, vidámnak látszott.

A nyitó 3-4 számot utolsó két stúdióalbumáról (Ten New Songs, Dear Heather) választotta Cohen, majd lassan, de biztosan lépdeltünk mind inkább vissza a múltba. Az 1988-as "I'm your Man"-nel zárult a "slágerdalok" (persze, itt nyilvánvalóan mást jelent a sláger fogalma, mint a Megasztárban) előadása, hogy aztán kezdetét vegye egy erős, instrumentális, a zenekar tagjainak improvizációra bőven lehetőséget adó blokk.

                         "Feels so good" - Pozsony, 2010. okt. 13. Forrás: YouTube.com. 

A fülbemászó dallamok hallatán akarva-akaratlanul elmerengett azon az ember, hogy vajon minek is köszönheti óriási népszerűségét az a zenész, aki a New York-i Madison Square Gardentől kezdve a londoni Royal Albert Hallig a világ legnagyobb koncerttermeit játszi könnyedséggel tölti meg? (Sőt, rengetegen be se jutnak az előadására; a pozsonyi koncertre nyáron bő három nap alatt kapkodták el a borsos árú tiketteket.)

Az a legérdekesebb a Cohen-jelenségben, hogy a végig ódivatú kalapban éneklő művész egyáltalán nem illeszkedik a 21. század villámgyors körforgásába, kicsit olyan, mintha nála örökre megragadt volna az idő 1972-ben. A hetvenes évek (élet)érzését csak fokozta a puritán színpadi megjelenés, hogy a világításról már ne is beszéljünk. A gyakran piros fényben úszó színpad Elvis Las Veagas-i koncertjeit jutatta az ember eszébe; márpedig a Király utolsó fellépései finoman fogalmazva sem tegnap voltak.

Fél tíz magasságában Cohen óriási tapsvihar közepette elkezdte akkurátusan bemutatni zenésztársait, mi pedig szinte nyúltunk kabátunk felé. Meglehetősen nagy bakot lőttünk azonban; nemhogy nem ért véget a koncert rövid időn belül, hanem a negyedórás szünetet követően a második résszel még inkább éteri magasságokba emelkedett.

Bő tíz perccel 23 óra előtt úgy tűnt, hogy a "Thousand Kisses Deep", a "Hallelujah" és a "Take this waltz" (érdekességként említsük meg: utóbbi dalszövegben nem csupán "egy bécsi koncertteremről", hanem "egy álomszerű magyar kupoláról" is szó esik) mesterhármassal tényleg eljött a szomorú búcsú ideje.

                           "Take this waltz" - Pozsony, 2010. okt. 13. Forrás: YouTube.com.


A közönség szinte egy emberként állva ünnepelte Cohent és zenekarát, mire olyan örömzene kezdődött, amire valószínűleg senki nem számított.

Hiszik vagy sem, de Cohen végül éjfél előtt 10 perccel tette le a lantot. A publikum vagy ötször tapsolta vissza a 76 éves varázslót - ilyen szintű világsztár esetében amúgy gyakorlatilag elképzelhetetlen ennyiszer visszatérni a pódiumra, a percre pontosan kimért koncertidőbe általában szigorúan egyetlen ráadás fér bele -, aki jócskán több mint háromórányi nettó zene(élménnyel) ajándékozott meg bennünket.

Bár éjnek éjén értünk haza, s másnap csak kóvályogtunk a fáradságtól, felejthetetlen marad a pozsonyi találkozás Leonard Cohennel.

Te pedig vigyázz magadra hosszú utadon Öreg, s ne feledd: máshol is nagyon várnak!

                                                                                                                            szb