Ketrecükből kiszabadított könyvek

Mikor kezdtél el művészettel kísérletezni?
Ötéves voltam, amikor anya beíratott az Ermitázs művészeti iskolájába.

Mikortól számítod magad művésznek?
Ez egy nehéz kérdés... Mindig? Soha? És ki dönti el, hogy művész vagy-e vagy sem? És mit jelent az: művésznek lenni? Ez számomra a legnehezebb kérdés.

Van példaképed?
Nem a való életben. A példaképeimet kedvenc szerzőim, mint Dosztojevszkij, Hamsun, Vargas Llosa és mások könyveiben találtam meg.

Hogyan találod ki, mit csinálj legközelebb? Hol vagy mikor születnek az ötleteid?
Megjósolhatatlan! Pizzaevés közben vagy amikor a kutyámat sétáltatom...

Melyik napszakban szeretsz a legjobban alkotni?
Ó, szeretném azt mondani, hogy egész éjszaka alkotok! De nem igaz... Bármelyik napszakban. Szeretek legalább hat órát dolgozni megszakítás nélkül. Így teljesen átkerülhetek a képem párhuzamos univerzumába.

Miért csinálod? Mit akarsz vele elérni?
Egyszer találtam egy hétszáz oldalas kéziratot, és megrázott, mennyire másképp végezte, mint ami az eredeti célja volt. Megvettem és alapnakl használtam a festéshez.
Szeretnék új életet adni a könyveknek, néhányat közülük nem is lehetne újra használni. Munkafüzetek, naplók, receptkönyvek, régi tankönyvek...

Miért épp könyvek? A műveidben sokszor nyitva is vannak, amitől még nehezebb rá festeni, mint egy vászonra.
Egy gimnáziumi tanárom mondása szerint, ha fel akarod fedezni egy város történetét, menj a temetőbe. Én azt mondom, ha fel akarod fedezni egy nemzet történetét, menj a bolhapiacra és böngészd az antikvár standokat.

A papír, a kártya és a könyvek alapvetőek a munkámban. Szabályok, dogmák, hagyományok, vallásos hiedelmek és tudományos felfedezések megtestesüléseként tekintek rájuk, amik, lehettek jók vagy rosszak a maguk idejében, a szabad emberi lények mégis ezzel egyidőben ketrecbe zárják őket.

Szeretek régi könyveken dolgozni: szeretem ahogy a kopás, szakadás, az aláhúzások, jegyzetek és firkálások elárulnak nekem valamit a korábbi olvasóik személyiségéről.

Az alkotásaid festménynek, installációk vagy kollázsok?
Installációkként tekintek rájuk.

A kialakult stílusod és motívumaid mit árulnak el rólad?
Azt hiszem, ezek mindannyiunkról szólnak, nem csak rólam. Az agancsokat használom az állati ösztönök metaforájaként, a pitét a hagyományok szimbólumaként (az otthon szabályai, oktatás és bármely más elem ami a pszichikumunkat és ösztönlényünket addig préseli míg szinte bebörtönöz). Az égő tűz akár átlátszó lángokkal pedig azt szimbolizálja, hogy képesek vagyunk látni, felmelegíteni magunkat, és felfedezni vagy sűríteni a fekete füstöt vagy kormot: ez a diktatúra, cenzúra és elsötétítés. A bicikli, a hintaló, az agancsos pite: ezek ismétlődnek a műveimben.

Van valami összefüggés aközött, amiről a könyv szól és amit ráfestesz?
Olvasom a szövegeket és az illusztrációkat olyan oldalakról választom, ahol részben célzottan, részben megérzés alapján nyitom ki a könyvet. Aztán kirakósszerűen összekapcsolom őket, hogy kifejezzék a képet, ami a fejemben van.

Adja magát a kérdés: honnan szerzed a könyveket?
Az összes könyvet bolhapiacon veszem, Rómában, Szentpéterváron és az egész világon.

A könyvinstallációkon kívül csinálsz mást is?
Régebben olajfestékkel és akrillal is dolgoztam vászonra. Ma nagyrészt tintával dolgozom papírra és könyvekre.

Vannak hobbijaid?
Igen. Néha ékszereket készítek. Mindig könyvek részeiből.

Ha most Rómába mennék, hol láthatnám a munkáidat?
Megnézheted a Z2O|Sara Zanin Gallériában.