2018.12.19. 18:49
Vécében verték halálra a 43 éves férfit
A gyanúsítottak ellen halált okozó testi sértés megalapozott gyanújával folytattak eljárást.
Ismeretlen elkövetők 2017. november 13-án este egy Budapest, XIII. kerületi áruház mosdójában bántalmaztak egy 43 éves férfit. A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba a sértettet, aki kilenc nappal később belehalt sérüléseibe - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A BRFK Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztály nyomozói azonosították, majd 2017. november 22-én Budapesten elfogták az elkövetőket, a 24 éves M. S. román állampolgár és a 29 éves Sz. V. budapesti lakosokat. Az ellenük halált okozó testi sértés megalapozott gyanújával folytatott eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították a Fővárosi Főügyészségnek.