2015.09.03. 20:06
Helsinki bizottság: elég a kísérletezésből, a kormány forduljon Európához!
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a kormánynak segítséget kell kérnie az Európai Uniótól a menekültválság kezelésében, mert az utóbbi napok "rögtönzései" világossá tették, hogy ebben a globális ügyben nincs értelme "nemzeti megoldásnak".
A civil szervezet csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt hónapok történései egyértelműen bizonyították, hogy Magyarország egyedül képtelen kezelni a nehéz helyzetet, amely a tömeges menekülés miatt alakult ki.
Hozzátették: az utóbbi napok "kapkodó, mindent tervszerűséget nélkülöző rögtönzései" - a jogszabályi változtatásoktól a Keleti pályaudvari hatósági akciókig - világossá tették, ebben a globális ügyben nincs értelme "nemzeti megoldásnak", kísérletezgetésnek.
Ezért a Helsinki bizottság szerint eljött az ideje, hogy a kabinet változtasson eddigi hozzáállásán, amellyel "elfogadhatatlan indokkal" elutasította a felajánlott európai együttműködést és segítséget, és ezzel érvényre juttassa a menekülők tízezreinek emberi jogait.
A szervezet úgy véli: az uniós megoldás elutasítása azoknak az embercsempész-hálózatoknak kedvez, amelyeket a magyar kormány jó okkal meg kíván törni.
A felajánlott segítség elutasítása egyértelmű beismerése annak, hogy a magyar kormány "valójában nem érdekelt a helyzet megnyugtató rendezésében, és éppenséggel maga a krízis fokozódásának egyik okozója" - írták.
A Helsinki bizottság felszólította a kormányt arra, hogy ne utasítsa el az uniós és más tagállami kezdeményezéseket a párbeszédre, haladéktalanul és a valóságnak megfelelően összegezze, mely területeken a legsúlyosabb a helyzet, maga kérjen segítséget az uniótól és szerveitől, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától, hogy elhárítható legyen a küszöbön álló humanitárius katasztrófa, álljon el azoktól a törvényi változtatásoktól, amelyek "az alkotmányossági követelményeket felrúgva" vezetnek be széles körben jogkorlátozást, és "tranzitzóna" címén "börtöntáborrá változtatnák a déli határszakaszt", valamint segítse a civil szervezetek és önkéntesek áldozatos munkáját.
Szerintük enélkül a magyar menekültügyi rendszer "a teljes összeomlást kockáztatja", ami nem szolgálja sem a menekülők, sem a magyar polgárok érdekeit.