2019.07.24. 10:17
Már nem arany
Az Aranypart persze ma is megvan, de már régen nem arany.
Hiába Győr a folyók városa, úgy néz ki, még sincs egy tisztességes, élvezhető szabadstrandja.
Ki ne emlékezne a régi Aranypartra, ahol bárki élvezhette az önfeledt strandolás örömeit? Nem véletlenül kapta a nevét: hosszan elnyúló selymes homokjában – amelyet az idősebbek emlékei szerint úgy hozattak – jólesett bokáig gázolni, „csöpögtetős" homokvárat építeni. A folyót rendszeresen kotorták, szemben, az uszoda alatt pedig egy pluszrészt is elkerítettek a Dunán az úszóknak, sőt, a Kóvalternél, a Rábán is működött egy szabadstrand. Az Aranypart nyáron tele volt, annak ellenére, hogy minden nagyobb vállalatnak megvolt a saját csónakháza, a „textilesektől" az „öntödésekig".
Mára ebből szinte semmi nem maradt. A csónakházak bezártak, a partokat beépítették vagy elvadultak. Az Aranypart pedig már régen nem arany. Mire gyönyörűen kiépültek a folyók melletti sétányok, a megfelelő infrastruktúra – van nyugágy, játszótér, sportpálya –, a strand megszűnt élvezhető lenni. A vize feketén, iszaposan kavarog, belemenni alig valakinek van gusztusa, a partját pedig aranyló föveny helyett durva, kavicsos, gaztól felvert, szürke homok borítja, váltakozva a bokáig érő, rohadó hínártól szagló „dagonyával". A töltés másik oldalán ugyan ott az Aranypart II. – kiváló vízzel, árnyas fákkal, vécével –, csakhogy annak a partja teljességgel alkalmatlan családos strandolásra...
Nem vagyok vízügyi, sem városfejlesztési szakember, de valószínűleg a városi nagyberuházásokhoz képest eltörpülne egy használható szabadstrand kialakítása. Példa nem egy van városi homokos plázsra, talán néhány száz köbméternyi homok is akad valahol, meg felismerés, hogy akár politikai tőkét is kovácsolhat az, aki visszaadja a győrieknek az Aranypartot teljes pompájában.