NB II foci

2020.03.06. 08:15

Hannich Péter és stábja veheti át az ETO-t

Mányi József megfelelő ajánlat esetén eladná a klubot győri befektetőknek.

Papp Győző

Az ETO FC NB II-es csapatának tavaszi szereplése a negatív szenzációk közé tartozik: öt meccséből hármat elbukott a gárda, egy-egy győzelem és döntetlen a mérlege. A 116 éves klub helyzetéről Mányi József tulajdonost kérdeztük, aki 2017 decembere óta vezeti az ETO-t és másodszor adott interjút a Kisalföldnek.

– Kezdjük a legfontosabbal, mennyire elégedett az NB II-es együttes eddigi teljesítményével?

– Abszolút nem vagyok elégedett – mondja Mányi József. – Az átigazolási időszak előtt megbeszéltük Kondás Elemér vezetőedzővel, hogy kiket hozzunk Győrbe. Név szerint leegyeztettünk mindenkit, kérésére korábban válogatottat is megjárt, rutinos, NB I-es futballistákat szerződtettünk. Nagy reményekkel vágtunk neki a tavasznak, bizakodtunk benne, hogy akár még a feljutást jelentő helyre is odaérhetünk. Sajnos a játék és az eredmények sem úgy alakultak azóta, ahogy elterveztük.

A verebesi örökséget kívánják megvalósítani a támadófocival.
Fotó: Nagy Gábor

– A szurkolók az eredménytelenség mellett azt is számon kérik a vezetőségen, hogy télen miért adott túl három magyar utánpótlás-válogatott játékosán?

– Inkább kettő plusz egynek mondanám, hiszen Kalmár Olivért csak kölcsönadtuk a Vasasnak. Szánthó Regő szerződését az ETO előző tulajdonosa kötötte vele tizenhét évesen, abban szerepelt egy rögzített kivásárlási ár. Ezt a Ferencváros megadta. A játékosnak ami fizetést ígértek a Fradinál, azt mi is megadtuk volna, de ő nálunk nem fogadta el. A menedzsere, az édesapja és maga a futballista is naponta bombázott bennünket azzal, hogy engedjük el a Ferencvároshoz. Azóta az NB II-es Soroksárban játszik. Hidi Sándor esete is hasonló volt azzal a különbséggel, hogy ő kezdőként alig kapott szerepet Boér Gábor vezetőedzőnél. Ellentétben az elmúlt napokban különböző internetes fórumokon megjelent állításokkal, tizennyolc meccsből mindössze háromszor volt a pályára lépő tizenegyben, valójában lehetőség sem adódott felmérni a kvalitásait. A játékos maga nyilatkozta, hogy el akar menni. Mivel a fővárosiak kifizették az árát, elengedtük. A két futballistát tehát nem piacra dobtuk, hanem kivásárolták őket a szerződésükből, amit az említett okok miatt nem tudtunk megakadályozni.

– Ezek után milyen jövőképet tud felvázolni a szurkolóknak az ETO-t illetően?

– Amikor 2017 decemberében megmentettem az ETO-t az összeomlástól, Borkai Zsolt polgármesterrel megállapodást kötöttem, hogy a város azt az anyagi támogatást adja meg, amit az elődömnek és ne legyen rajtunk eredménykényszer az NB I-et illetően az elkövetkezendő néhány évben, hiszen előtte gazdaságilag rendbe kell tenni a klubot. Borkai ezt korrektül be is tartotta, az első évben százhuszonhét-, a másodikban százhatvanötmillió forintot kaptunk. Szerdán fogadott Dézsi Csaba, Győr polgármestere, aki felvázolta, hogy a város nincs abban az anyagi helyzetben, hogy tovább támogassa az ETO-t. A beszélgetésen részt vett Petrov Iván polgármesteri biztos, ő elmondta: a város ettől az évtől csak az élsportot kívánja támogatni, de a magyar foci nem tartozik ebbe bele, mert szerinte az élsportoló az, aki a napjának a nagyobb részét tölti felkészüléssel, mint pihenéssel, a futballisták pedig nem ezek. Kérdeztem, hogy a kétszázkilencvenmilliós összegű, önkormányzat által kiírt sporttámogatásra nyújthatunk-e be pályázatot, mire azt válaszolta, nem érdemes. Valószínű, ekkor már el volt döntve, hogy az ETO nem kap támogatást Győr városától. A polgármester úr még hozzátette, hogy az ETO-nál különben sem mennek jól a dolgok, a játékosokban nincs szív és nem tudnak Győrért küzdeni. Azt javasolta, hogy vezetőedzőnek Hannich Péter lenne a legjobb megoldás, mert ő egy győri kötődésű legenda, aki segíthetne az ETO-nak. Azt válaszoltam, ennek semmi akadálya nincs, így felvettem a kapcsolatot Hannich Péterrel, aki rendkívül boldog volt, hogy átvehetné a csapat irányítását. A verebesi örökséget kívánják megvalósítani támadófocival, sok góllal és győzelemmel.

– És mi történik ezek után?

– Hannichhal egyeztettem, a jövő héttől venné át az ETO FC sportigazgatói feladatait. Vázolta az elképzeléseit, vázolta a szakmai stábját. Szepessy László lenne a vezetőedző, Weitner Ádám és Oross Márton a pályaedzők, Sebők Zsolt a kapusedző, Herczeg Miklós és Tuifel Péter pedig mennének vissza az utánpótláshoz. Soós Imre ügyvezető marad, a gazdasági működésért felel, az első csapat szakmai munkájáért, az átigazolásokért, a csapat eredményességéért, a felnőttcsapat összeállításáért és felkészítéséért azonban teljes felelősséggel Hannich és stábja felel az első csapat rendelkezésére álló pénzből. Míg az akadémiáért Tuboly Frigyes akadémiaigazgató és Artner Tamás szakmai igazgató felel.

– Mi lesz a jelenlegi vezetőedző, Kondás Elemér sorsa?

– A Szolnok ellen természetesen ő vezeti az ETO-t, de hozzá kell tennem, amennyiben a megállapodás létrejön az új stábbal, Kondás Elemérrel tárgyalnunk kell a szerződése esetleges felbontásáról.

– Sokan kérdezhetik, hogy ha nem kapnak pénzt a várostól, miért fogadta meg mégis a személyi javaslatot?

– Én nem látok ebben semmi különöset. Mivel a polgármester úr nyilván ismeri a város polgárainak elvárásait és igényeit, ezért ő tudja, hogy ki lenne a legjobb megoldás. Azt is felajánlottam egyébként Győr polgármesterének, hogy szívesen eladom az ETO-t a városnak, amitől ő elzárkózott, illetve eladom olyan győri kötődésű üzletembernek vagy üzletembereknek, akik tovább tudják építeni, de ő azt válaszolta, nem tud befektetőről, akinek ilyen szándéka lenne. Az ETO helyzete egyébként anyagilag stabil, nincsenek tartozásaink, a Fehér Miklós- akadémia pedig országosan kiemelt és szintén biztos lábakon áll.

– Végül egy lényeges kérdés: mennyiért válna meg az ETO-tól?

– Annyiért, amennyit belefektettem. Erről egyébként egyszer már nyilatkoztam...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában