Női kézilabda

2024.05.15. 10:50

Negyedik olimpiájára készül a Győri Audi ETO játékosa

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) sorozatában a közelmúltban a Győri Audi ETO KC dél-koreai válogatott jobbátlövőjével, Rju Un Hivel közölt interjút, amelyben a játékos pályafutását vette górcső alá.

Kisalföld.hu

Rju Un Hi (balra) nagy álma vált valóra a győri szerződéssel. Mellette Kari Brattset Dale, az Audi-ETO norvég beállósa.

Fotó: Csapó Balázs

Az Álmodj nagyot-sorozatban a Koreai Köztársaság és a Győri Audi ETO KC jobbátlövőjét, Rju Un Hit mutatja be a cikk, mely magyarul a győri klub honlapján jelent meg. A játékos jelenleg a Bajnokok Ligája négyes döntőjére készül klubcsapatával, hazája válogatottjával pedig a negyedik olimpiáját várja. A nőknél a Koreai Köztársaság tizenegy szerepléssel rekorder az ötkarikás játékokon való részvétel tekintetében.

Az ázsiai ország 1984-ben szerepelt először a csúcseseményen, azóta minden olimpián részt vett. Nagy lendülettel érkezett meg, ugyanis az első négy egymást követő fellépésén bejutott a döntőbe, ebből kétszer aranyérmet is szerzett. Korea 1984 és 2012 között minden olimpián éremért játszott, és hatot be is gyűjtött – mindössze eggyel szerzett kevesebbet, mint a csúcstartó Norvégia.

Korea jelenlegi legnagyobb sztárja, Rju Un Hi 2012-ben, hazája eddigi utolsó elődöntős szereplése alkalmával debütált az olimpián. A 34 éves jobbátlövő a negyedik olimpiájára utazik Párizsba – csak kevés kézilabdázó ért el hasonló számot –, miután tavaly augusztusban a Japánban rendezett ázsiai kvalifikációs versenyen Koreát az első helyre vezette.

Rju már a pályafutása elején kitűnt: 15 évesen behívták a válogatottba, majd nagy tornán a 2009-es világbajnokságon debütált.

„Bár fiatal voltam, nagyon örültem, hogy sikerült – emlékszik vissza a jobbátlövő. – Tizenhat évesen eszméltem rá, hogy mindig is válogatott játékos szerettem volna lenni, és Európában játszani.”

A 2012-es olimpián, 22 évesen kiemelkedőt nyújtott, hiszen a torna harmadik legeredményesebb játékosa lett. Azóta minden alkalommal a koreai válogatott vezére, nem feltétlen állandóan a legeredményesebb góllövőként, más statisztikákban is a legjobbak közé tartozik, mint például a gólpasszok, sőt, a labdaszerzések és blokkok számában is.

Rju nemzetközi szinten a 2019-es japán rendezésű világbajnokságon keltette fel a figyelmet, amikor az első holland világbajnoki címhez 71 góllal hozzájáruló Lois Abbingh mögött második lett a góllövőlistán. Azonban Abbingh találataiból 29 hétméteresből született, míg Ryu 69 góljából mindössze ötöt lőtt hétméteresből, ráadásul két meccsel kevesebbet is játszott a holland átlövőnél.

Klubszinten Rju 2021 óta a Bajnokok Ligája-élcsapat győrieknél játszik. Az első európai próbálkozása 2019-ben a Paris 92-be vezetett. Részese volt az Európa Liga – a Bajnokok Ligája mögötti második számú versenysorozat – 2020/21-es rajtjának is, de 2020 novemberében a Franciaországban megszaporodó Covid-19-es esetek miatt azt a fájdalmas döntést hozta, hogy hazatér.

„Nagyon sajnáltam, mert bár megszoktam az ottani új életemet, hirtelen megjelent a koronavírus-járvány. A koreai barátaim nagyon féltettek, hogy Európában maradok. Emellett én is féltem a vírustól, ezért úgy döntöttem, hazatérek Koreába" – mesélte Ryu.

Aztán amikor a járványt követően 2021-ben a sport és az élet is kezdett visszatérni a normális kerékvágásba, Rju élete lehetőségét kapta: csatlakozhatott az ETO-hoz.

„Akkor még mindig fennállt a járványhelyzet, de alig vártam a végét. Azt gondoltam, ez az utolsó esélyem, hogy a Bajnokok Ligájában játsszak. Kissé kockázatos volt, de a döntésemmel valóra vált az álmom” – mondja Rju, aki a magyar klubbal eddig mindegyik idényben bejutott a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe. 

A jobbátlövő visszatekintett oda, ahol minden elkezdődött.

Fiatal koromban nagyon szerettem sportolni. Az általános iskolában volt egy kézilabdacsapat. Egy nap az egyik testnevelő tanár megkérdezte a diákokat, szeretne-e valaki csatlakozni a csapathoz. Felemeltem a kezem, ez volt az első alkalom, hogy labdát fogtam” – nyilatkozta Rju.

És hogy mi a játékos legfontosabb tanácsa a fiataloknak?

„Csak élvezzék a kézilabdát!”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában