Curling

2024.04.11. 18:21

A TF csapata nyerte az egyetemi curling kupát Győrben

A Magyar Curling Szövetség, a Széchenyi Egyetem és a Győri ETO Hockey Club a győri jégcsarnokban rendezte meg az országos egyetemi curling kupát. Az eseményen négy felsőoktatási intézmény (Széchenyi Egyetem, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, ELTE és a BME) gárdái mellett győri középiskolák végzőseiből álló csapatok vettek részt.

Kisalföld.hu

A győztes csapat.

„A Magyar Curling Szövetség stratégiai célja, hogy a jégkorong és a korcsolya mellett a curling legyen a harmadik számú téli olimpiai sportág Magyarországon, illetve, hogy a sportág meghonosodjon a hazai felsőoktatásban is. Ezért immár a harmadik országos egyetemi curling tornát szerveztük, amelyen újabb egyetemek, az ELTE és a BME gárdái is bemutatkoztak. A tavalyi kupával együtt így már öt hazai egyetem hallgatóival bővült a sportágat űzők köre, amely predesztinál bennünket arra, hogy a jövőben a hivatalos MEFOB programjába is bekerülhessünk” – mondta Nagy Ákos, a Magyar Curling Szövetség elnökségi tagja, az ETO HC ügyvezetője.

A 11 csapatos győri tornán két csoportban vívták a selejtezőket, ezt követően alakult ki az elődöntők és a helyosztók mezőnye. Az országos egyetemi curling kupa végül a „TF II” csapatának győzelmével zárult. Ők óriási csatában, de végül legyőzték a házigazda Széchenyi-egyetem csapatát. Az ezüst mellett a bronz is Győrben maradt, amelyet szintén széchenyis csapatnak sikerült megszereznie.

Izgalmas mérkőzések után alakult ki a végeredmény.

„Öröm számunkra, hogy ilyen sok hallgatói csapat nevezett az immár hagyományos egyetemi curling kupánkra, amelyen egyre színvonalasabb, kiélezettebb mérkőzéseket játszottak a csapatok. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni, hiszen mint téli olimpiai sportágnak, elemi érdekünk, hogy minél több hallgatót mozgassunk meg, minél többen űzzék a curlinget is” – értékelt Kiss Bálint, a Magyar Curling Szövetség sportigazgatója.

A végeredmény

1. TF II – Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (Mórucz Babett, Makovics Bence, Remete Botond, Székely Ákos, edző: Nagy Ákos)

2. Cuvée Curling Team – Széchenyi István Egyetem (Kopácsi Teréz, Mosoni Péter, Tinka Barnabás, edző: Lendvai Zsolt)

3. Cethír Musketeers – Széchenyi István Egyetem (Hajas Martina, Kiss Tamara, Kránitz Katalin, Túróczi Petra, edző: Lendvai Zsolt)

4. FetrengőSEK – ELTE Szombathely

5. Bercsényi Woman – Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum

6. TF I – Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

7. PinvineSEK – ELTE Szombathely

8. Vakok és gyengánlótók – Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum

9. Kőhengerlő – Széchenyi István Egyetem

10. Czuczor Jegesmacik – Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr

11. Zitterbewegunk – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában