Női kosárlabda

2024.02.24. 07:05

NB I – Visszavágna az őszi vereségért a SERCO UNI Győr – videó

A SERCO UNI Győr szombaton 17 órakor az NKA Universitas Pécset fogadja az egyetemi csarnokban. A két csapat eddig a bajnokságban 26 alkalommal találkozott, ebből 20-szor a győriek győztek, 6-szor az ellenfelük.

Kisalföld.hu

Ruff-Nagy Dóráék ősszel kikaptak Pécsen, most hazai pályán legyőznék riválisukat.

Fotó: Rébay Viktor/gyorikosar.hu

A két csapat mérkőzésén ősszel pécsi siker született (71–66). Az akkori meccshez képest egy új játékosa van a baranyaiaknak: az amerikai Madison Williams a 3-as és a 4 poszton bevethető, eddig 4 mérkőzésen lépett pályára a Pécs színeiben, ezeken 7,8 pontot, 3,3 lepattanót és 9,5 VAL-t átlagolt.

Most egyértelműen a visszavágás reményében fogadja a győri gárda a pécsieket. A siker azért is lenne fontos a hazaiak számára, mert ezzel nagy lépést tennének az alapszakasz második helye felé. Jelenleg 12 győzelemmel és 2 vereséggel állnak ebben a pozícióban, mögöttük három csapat tanyázik a 3–5. helyen – a Pécs mellett a Sopron és a Szekszárd – 9 győzelemmel és 5 vereséggel.

Cziczás László vezetőedző így nyilatkozott a várakozásairól: „Volt egy egész hetünk készülni, ami kicsit új helyzet volt, rég volt ilyenre példa a sűrű menetrendben. Úgy érzem, jó munkát végeztünk, becsülettel dolgoztak a lányok. A pécsi komplett csapat, ősszel le is győzött bennünket, most azonban szeretnénk mi nyerni. Szokás szerint vannak nehézségeink, de remélhetőleg mindenki rendelkezésre áll majd. Úgy látom, mentálisan is egyre jobb állapotban vagyunk, bízom az elmúlt napokban végzett munkában.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában