Jegyzet

2024.01.05. 07:47

Százhúszat verő zöld-fehér szív

"Értelemszerűen idén 120 éves az ETO FC lesz, kilenc év után talán újra első osztályú csapattal."

Papp Győző

Az elbeszélés szerint 1904 egyik tavaszi délutánján a Magyar Vagon- és Gépgyár Egyetértés Dal és Társas Körének dalpróbáján legnépszerűbb mókamesterük, Bischoff Ferenc beállított kezében egy „rúgólabdával”, és felkiáltott: „Gyerekek, most már mi is elkezdhetjük!” Az év augusztusában aztán a dalkör kebelén belül a labdarúgók révén meg is alakult a torna osztály, a rövidített változatában ismertebb nevén: ETO.

Az események ettől kezdődően rohamléptekben követték egymást. A Kórház-réti pálya hamar szűknek bizonyult, végül a vállalat vezetése a nagy buzgalom láttán a szeszgyár mögött adott területet egy pálya megépítésére. A győri újság 1906. június 6-án adta hírül: a „Vagongyári Egyetértés” újjáépítette versenypályáját, és 10-én, vasárnap az „Újpesti Törekvés Sportklub” első osztályú csapatával „rúgólabda” mérkőzés lesz. A mérkőzés a győriek számára igen hízelgő 1:1 arányú döntetlent hozott. Az ETO 1908-ban megnyerte a nyugati kerület bajnokságát. Másodízben 1913-ban Budapesten, a kassaiak elleni 2:1-es győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat. Győrött megállt a forgalom, mert hatalmas tömeg várta a csapat eredményét és érkezését.

Azért tartottam fontosnak dióhéjban megeleveníteni az indulást, mert az ETO idén augusztusban lesz 120 éves. Csak egy sportág van, amely kezdettől a jelenig része a klub történetének, ez pedig a labdarúgás. A több szakosztályos nagy klub már a vagongyári éra végére lesoványodott, nota bene napjainkban ott tartunk, hogy Győrött – engedéllyel – összesen öt ETO létezik, a működéséhez használt öt különböző címerrel. Ez olyan, mintha a fővárosban lenne öt Fradi, öt Újpest vagy öt Vasas...

Értelemszerűen idén 120 éves az ETO FC lesz, kilenc év után talán újra első osztályú csapattal. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában