2024.01.27. 07:45
NB I – Hazai pályán nem hibázhat a SERCO UNI Győr – videó
A női kosárlabda élvonalban a SERCO UNI Győr szombaton 17 órakor az egyetemi csarnokban a BKG-t látja vendégül

Török Ágnesék számára kötelező a két pont megszerzése.
Fotó: gyorikosar.hu
A SERCO UNI Győr szerdán az utolsó hazai Euroliga-meccsén nagy csatában veszített a török Mersin ellen, de összességében jó teljesítményt nyújtottak a zöld-fehérek a kisebb sérüléssel bajlódó Destiny Slocum nélkül is.
Cziczás László, a győriek vezetőedzője a mai találkozóval kapcsolatban elmondta: „Kötelező a győzelem számunkra a céljainkhoz, illetve hogy tartsuk a helyünket a tabellán. Sok időnk nem volt felkészülni, kicsit magunkkal foglalkoztunk, valamint a regenerációra helyeztük a hangsúlyt, mert rendkívül sűrű a menetrend. Meg kell találni a harmóniát a felkészülés és a pihenés között. Ezt ötvöztük most az elmúlt egy-két napban, várjuk a mérkőzést, és szeretnénk azon az úton folytatni, amelyen az előző időszakban elindultunk.”