A legendás sportriporter, Pluhár István győri kötődései

Pluhár István az első riporter volt, aki a Magyar Rádióban élőben közvetített labdarúgó-mérkőzést, 1930-ban a Magyarország–Olaszország Közép-európai Kupa-döntőt az Üllői útról. Ezzel egy szép rádióskarrier vette kezdetét. Közvetítéseinek csúcspontja az 1936-os berlini olimpián Csik Ferenc úszásban szerzett aranyérmének tolmácsolása volt, de rangban szinte mellette áll az 1938-as labdarúgó-világbajnoki döntő, amit az 1954-eshez hasonlóan szintén elveszítettünk.

Papp Győző

Fotó: kemsport.hu

Az elmúlt esztendőben avatták fel az egykori győri bencés diák, Pluhár István válogatott labdarúgó, újságíró, a magyar rádiózás első sportriportere emléktábláját Budapesten az ELTE-BEAC korábban róla elnevezett Mérnök utcai pályáján. És ugyancsak tavaly volt 130 éve, hogy 1893. december 10-én Tata-Tóvárosban megszületett az egykori neves „szpíker”.

Felsős tanulmányaira Győrbe érkezett, a Szent Benedek-rendi katolikus gimnáziumba, ahol 1909-től tanult és 1913-ban jó minősítéssel érettségizett.

A Szepesi Györggyel közösen írt, Szerelmünk a mikrofon című könyvben Pluhár győri éveiről elég kevés szó esik. Többek között megemlíti, hogy a főgimnáziumban tanultaknak nagy hasznát vette később a riporteri pályán.

A történelemtanáráról emlékezett meg nagy szeretettel:

„Németh Ambrus is gyakran olvastatott velem, én voltam az osztály előolvasója. Amellett ő is, meg magyartanárom is, Kis Szerafin irtották belőlünk az idegenszerűségeket és megtanítottak a pontos, gondos és főleg gyors mondatfűzésre. Hát, így történt: ezekben a felolvasásokban szoktam meg a hangos beszédet és beszéd közben való érzést és gondolkodást…"

Az iskola évkönyve alapján tudjuk, hogy Pluhár István 1943-ban részt vett a 30 éves érettségi találkozóján: "Déli 11 órakor közös étkezés volt a Royal-étteremben, ahol fölelevenítették a diákmúlt édes-bús emlékét. Különös sikere volt Pluhár István felszólalásának, aki kedves hangon, nagy ragaszkodással emlékezett meg régi tanáraikról."

Arról is írt, hogy Tatáról hozta magával a labdarúgás szeretetét, ám a középiskolás években háttérbe szorult nála a futball. De már tizenhat évesen szerepelt az iskola futballcsapatában. A Győri Hírlap 1909. október 26-án arról írt, hogy a győriek "Komáromban játszottak az ottani főgimnázium footballcsapatával és az eredmény 5:3 volt Győr javára." Pluhár papnövendék jobbösszekötőként szerepelt és a nevét a jól teljesítők között jegyezték.

A különféle lexikonokban, a róla szóló írásokban az áll, hogy az Egyetértés Torna Osztály, vagyis az ETO labdarúgója volt. Kutatásaink eredményeként kijelenthetjük, ez az állítás nem felel meg a valóságnak.

Az 1913 májusában Nyugat-Magyarország bajnokságáért játszott ETO–Győri TE mérkőzésen a GYTE csatársorában szerepelt – erről tudósított a Dunántúli Hírlap 1913. május 6-án.

„A Nyugatmagyarország bajnokságáért folyó tavaszi labdarugó küzde„A Nyugatmagyarország bajnokságáért folyó tavaszi labdarugó küzdelmekben az Egyetértés Torna Osztálya és a Győri Torna Egylet is részt vesz. A két csapat között tegnap délután fél négykor folyt le nagy érdeklődés mellett a mérkőzés a waggongyári pályán. E. T. O. összeállítása: Kail, Müller, Stik, Beleznay, Csonka, Vellay, Holzmann, Gajdos, Horn, Szabó, Horváth. Gy. T. E. összeállítása: Farkas, Meixner II., Németh, Perl, Pál, Ehrenthal, Engelisch, Pluhár, Meixner I., Meixner III., Szilágyi. A versenyt E. T. O. kezdi a nappal szemben. Meixner I. a nyolcadik percben 30 méteres szabadrúgásból gólt lő E. T. O.-nak, amelyet Holzman a 18-ik percben sikeresen vissza ad. Az első félidő eredménye tehát 1 :1. A második félidőben Meixner II. elhagyja a labdát a 16-os vonalon belül és ezért E. T. O. részéről Csonka 11-est rúg és gól is lesz belőle Gy. T. E. kapujába. A verseny végéig E. T. O. állandó fölényben játszott. E. T. O. csapatában Horn és Vellay, a Gy. T. E. pedig Meixner I. és II., továbbá Németh tűnt ki ügyes játékával.”

Majd a Győri Friss Újság az évi májusi mellékletében a Győri Torna Egylet csapatát bemutató cikkben megemlítik: Pluhár lstván jobbösszekötő az iskolaév tartama alatt a kultuszminiszteri rendelet értelmében nem játszhat.

A Vadas Gyula szerkesztésében megjelent Száz magyar versenyző írásban és képben (Budapest, 1927) című könyvben Pluhár István is megerősítette, a GYTE játékosa volt:

Diákkoromban kapust, később jobbösszekötőt, majd balbekket játszottam a Tatatóvárosi AC-ban, mely a vakációzok alkalmi alakulata volt. Skrabák István és Schöffer Imre oldalán jártam itt ki a futball igazi iskoláját. A Győri TE igazolt MLSz-játékossá 1913-ban, majd egy év múlva mint pesti jogász - a BEAC-ba kerültem s azóta büszkén viselem az E-betűs trikót. 1915-ben s azután sokszor voltam tartalékja az országos válogatottnak, de a címeres trikóban csak 1921-ben játszottam, amikor a svédek elleni meccsen a tribünről hívtak a pályára a sérült Braun helyére. Játszottam a lengyelek ellen, kapitánya voltam a Brüsszelben járt II. osztályú válogatottnak, melyben nagyon gyakran szerepeltem. A háború utáni években rendszeresen atletizáltam. Télen korcsolyázom, nyáron az úszásnak s főleg a tennisznek hódolok. A futballt azonban sohasem hagytam abba, sőt évek óta vezetem a BEAC tréningjeit. A játékos és tréningvezető, szóval a gyakorlati sportember tapasztalatait, megfigyeléseit és gondolatait veti papírra tollam a Nemzeti Sport hasábjain, melynek 1920 óta munkatársa, 1924 óta belső munkatársa és helyettes rovatvezetője vagyok.

A rövid életű GYTE labdarúgócsapatának leghíresebb játékosa lett azzal, hogy szerepelt a magyar válogatottban. Amikor jogászhallgatóként Budapestre került, a BEAC-ban akaratán kívül Pápaira változtatták a nevét. "1914-től 1928-ig aktív játékosa volt a BEAC futballcsapatának, amelyet 1927-ben és 1928-ban trenírozott ugyancsak amatőr alapon" - írta róla a Nemzeti Újság (1936. augusztus 23.).

Kivéve persze azt az időszakot, amit az első világháborúban a fronton töltött, ahová önkéntes tizedesként jelentkezett. Huszonöt hónapi orosz fogság után megszökött s nagy nehézségek árán érkezett haza.

A Nemzeti Sport után a TF-en tanított, 1930-ban pedig felkérték, a Magyar Rádióban közvetítse a Magyarország–Olaszország labdarúgó-mérkőzést. Ekkor állt életében először a mikrofon előtt. A premier sikeres volt, 1933-tól a Magyar Rádió állandó munkatársa lett: „Úgy írta le és mondta el szépen csengő, tiszta beszéddel a pályán történteket, hogy szinte mindenki számára láthatóvá váltak.”

A berlini olimpia jelentette karrierje csúcsát: tíz aranyéremről számolhatott be, köztük Csik Ferenc úszásban elért legendás diadaláról. „Ferkó, Ferkó! Most bele!” hangzott az éterben a 100 méteres férfi gyors döntője során.

A sportrajongó rádióközönség hálás volt és bőkezű. Egyszerűen a tizenegyedik aranyérmesnek nevezett ki teljesítményem alapján, így a népszerűség, amely már évek óta szárnyán hordott, százféle feladatot rótt rám, ezerféle szolgálatot követelt tőlem. Derűs szívvel, amennyire csak lehetett, eleget is tettem valamennyinek. Csoda-e ha hosszú, sokszor nehéz életemben mindig a berlini olimpia napjaira emlékeztem vissza a legszívesebben. Ami előtte volt, vagy utána történt, mind-mind eltörpül 1936 augusztusa mögött. Talán azért is, mert akkor 31 évvel fiatalabb voltam? Biztos. De szeretném hinni, hogy akik elolvasták visszaemlékezésem e lapjait, megértenek. Hiszen nekem szerelmem volt a sport, szerelmem volt a mikrofon

- írta 1967-ben a Szepesi Györggyel közösen jegyzett könyvükben.

Nagyszerű közvetítéseinek másik csúcspontja az 1938-as labdarúgó-világbajnoki döntő, amit sajnos elveszítettünk az olaszok ellen. Neki akkor, Szepesinek pedig 1954-ben jutott osztályrészül az ezüstérmet hozó, a magyarok számára mégis fájó élményt jelentő finálé tolmácsolása.

A második világháborút követően nem sokkal a rádiónál nemkívánatos lett, 1950-ben nyugdíjba vonult. Később hat szemműtéten esett át, a hatvanas évekre szinte teljesen megvakult. Baji otthonában visszavonultan élt, Budapesten hunyt el 1970. december 1-jén.