Női kosárlabda

2023.12.07. 21:07

A két ünnep között is edz a soproni olimpiai selejtezőre a magyar válogatott

A két ünnep közötti összetartással készül a házigazda magyar női kosárlabda-válogatott a február 8. és 11. között, Sopronban rendezendő olimpiai selejtezőtornára.

Kisalföld.hu

Bodnár Anita, Török Zoltán, Székely Norbert és Dubei Debóra.

Fotó: hunbasket.hu

A szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján Székely Norbert szövetségi kapitány elmondta, december 27. és 29. között öt edzést vezényel csapatának az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában. Hozzátette, ezúttal csak az NB I-ben szereplő játékosok lesznek jelen.

"Az elmúlt hat évben lezajlott építkezés csúcspontja a nyári Európa-bajnokságon elért negyedik hely volt, majd a novemberi Eb-selejtezőkön nyert két mérkőzéssel ott folytattuk, ahol Ljubljanában abbahagytuk – fejtette ki a szakvezető. – A klubok hozzájárulásával példátlan módon a két ünnep között lesz összetartás, ami pedig a sérülteket illeti, Kányási Veronika hamarosan felépül, Juhász Dorka pedig várhatóan januárban tér vissza. Bízunk benne, hogy tudunk még egy szintet lépni az olimpiai szereplés érdekében. Nem mi leszünk az esélyesek, de bárkinek meg tudjuk nehezíteni a dolgát. A kanadaiak akár Párizsban is komoly tényezők lehetnek, a spanyolok tovább erősödtek a honosított Megan Gustafsonnal, míg a japánok már január elején befejezik a bajnokságot, hogy teljes erővel a selejtezőre készülhessenek" – sorolta Székely Norbert.

Török Zoltán, a szervezőbizottság elnöke, a bajnok Sopron Basket ügyvezetője közölte, piros, fehér és zöld szektorokkal várják a szurkolókat a Novomatic Arénában.

"Amikor 1980-ban olimpián járt a női válogatott, még kisfiú voltam, és már harminc éve vagyok sportvezető, de elmondhatom, hogy erre vártam. Minden lehetőséget igyekszünk biztosítani a siker érdekében, lesz állószektor a B középnek, és minden nagyszünetben half time show lesz neves fellépőkkel" – jelentette be Török Zoltán.

Dubei Debóra, a válogatott csapatkapitánya, a SERCO UNI Győr játékosa szerint képesek meccset vagy meccseket nyerni az olimpiai részvétel érdekében.

"Mindenki izgatott, erre készülünk a hazai és nemzetközi mérkőzéseken. Nagyon nagy szó, hogy itthon vívhatjuk ki az olimpiai részvételt" – fűzte hozzá.

Bodnár Anita, a szervezőbizottság tagja azzal kezdte, hogy vasárnap 10 órakor kezdődik az internetes jegyértékesítés.

"Elővételben hat- és nyolcezer forintba kerülnek a napijegyek, december 31. után pedig nyolc- és tízezerért lehet megvásárolni őket. A csarnok a korábbi Euroliga Final Fourokhoz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül, ebből 350 állóhely lesz" – jelezte.

A magyarok az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, majd az olimpiai ezüstérmes japánokkal, végül az Eb-második spanyolokkal találkoznak a Novomatic Arénában. A négyesből az első három jut ki a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, és negyedikként zárt Moszkvában.

A soproni selejtezőtorna programja

Február 8., csütörtök: Spanyolország–Japán, 16.30 óra. Magyarország–Kanada, 19 óra. Február 9., péntek: Kanada–Spanyolország, 15.30 óra. Magyarország–Japán, 18 óra. Február 11., vasárnap: Kanada–Japán, 15 óra. Magyarország–Spanyolország, 17.30 óra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában