Megyei foci

2023.10.18. 18:36

Ausztriát cserélte Mezőörsre, az ETO-ban nevelkedő, volt NB I-es kapus

Az ETO-ban nevelkedett, játszott a DAC-ban, a REAC-nál, védett Gyirmóton, Szolnokon a Honvédban, Budafokon és Mosonmagyaróváron. Volt idő, amikor az Ajax érdeklődött iránta, s a honi másodosztályból a neves Fulhambe igazolt (igaz, az angoloknál tétmeccsen csak a tartalékcsapatban lépett pályára, az első keretnél csupán a kispadig jutott). Somogyi Csaba 37 évesen idén tért haza Nagyszentmihályról, s jelenleg a vármegyei I. osztály bajnokaspiráns Mezőörs kapusa.

Szeitz Tibor

Somogyi Csaba (elöl, zöldben) nagyszerűen érzi magát új csapatában, ahová nem levezetni jött, s komoly célokért küzdhet.

„Az elmúlt három évben Ausztriában, az SV Grosspetersdorf csapatában védtem. Idén jutottunk fel az ötödből a negyedosztályba. Nem panaszkodhatom, nagyon jól ment a védés, engem választottak meg a liga legjobb kapusának. Nyilván nem véletlen, hogy nyáron kétéves szerződést kínált számomra az osztrák klub, amit büszkén és örömmel fogadtam el. Kint nagy szó, hogy ennyi időre kínálnak szerződést, főképp külföldinek, s egyértelmű, hogy elégedettek voltak velem” – mesélte érdeklődésünkre a volt győri kapus, akit kicsit váratlanul ért a mezőörsiek megkeresése.

„Azt hittem, majd Ausztriában fejezem be a pályafutásomat, s nem gondoltam, hogy már idén hazatérek. Be kell vallanom, abban, hogy elfogadtam végül a mezőörsiek ajánlatát, ketten játszottak óriási szerepet. Az egyikük az edző, Bohner Roland, akivel korábban Gyirmóton játszottunk már együtt. A másik az elnök, Szőke Barnabás. Utóbbi egészen fantasztikus, amit tesz a mezőörsi futballért, a klubért. Én még nem találkoztam ilyen szinten ennyire elhivatott sportvezetővel. S ami még fontos, hogy nem csupán szavak, ígéretek vannak, az elmúlt hónapokban azt tapasztaltam, hogy amit mondanak, az úgy is van a klubban. Amit egyébként a vezetőknek is kijelentettem, nem levezetni jöttem haza, nem is szeretem a langyos állóvizet. Igaz, hogy harminchét éves vagyok, de nekem is kellenek s vannak még céljaim, ahogy a Mezőörsnek is, s ezek szerencsére megegyeznek. Azt is elárulom, voltak itthonról, sőt, ugyanebből az osztályból irántam más érdeklődők is, de velük nem találkoztak az elképzeléseink. Másik klub miatt nem jöttem volna haza, s ezt az utóbbi hetek, hónapok tapasztalatai alapján nem bántam meg, jól döntöttem” – szögezte le Somogyi Csaba, aki hozta is a tőle várható színvonalat.

„Mezőörsön zsinórban nyolc meccsen nem kaptam gólt, ezután is csak tizenegyesből, ami, azt gondolom, nem rossz teljesítmény. Sajnos az egyik meccsen a pálya kemény talaja miatt megsérültem, beszakadt a vádlim, így most pár hetet gyógyulnom kell. A játékterek minősége egyébként nagy különbség az osztrák és az itthoni futball között. Idehaza sok pálya talaja kemény, ehhez még vissza kell szoknom, de bízom benne, hogy a Kaposvár elleni kupameccsünkre vagy netán már előbb felépülök, mert mindenképp ott szeretnék lenni a kapu előtt a számunkra, a klub és a szurkolóink számára sporttörténeti mérkőzésen.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában