Tenisz US Open

2023.08.31. 08:56

Marozsán Fábián szettelőnyben volt, de végül kikapott, így kiesett – videók

A győri kötődésű Marozsán Fábián búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Ellenfele parádés pontjáról sokat beszélnek még.

Kisalföld.hu

Marozsán Fábián nagyszerűen helyt tudott állni a francia Adrian Mannarino ellen az amerikai nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének második fordulójában a New York-i Flushing Meadowsban.

Fotó: MTI/AP/John Minchillo

A 92. helyen rangsorolt Marozsán – aki a Somogyi Electronic-GYAC szuperligás csapatát erősíti a csb során — ugyan az első játszmát nyerte Adrian Mannarino (35.) ellen, de a folytatásban 35 éves ellenfele dominált. A második játszmában a 23 éves magyar kezdett jobban, elvette Mannarino adogatását, a rutinos franciának azonban feljavult a játéka, a következő gémben egyenlített, majd ismét elvette Marozsán adogatását és nem sokkal később 6:3-mal lezárta szettet. A következő felvonást szoros küzdelemben, az utolsót viszont simán nyerte Mannarino, így egyéniben már nincs versenyben magyar játékos az év utolsó Grand Slam-tornáján.

"Úgy érzem, a harmadik szett közepéig magas szinten teniszeztem, Mannarinónak nehéz dolga volt, de ott 3:3-nál elbuktam az adogatásomat – ez volt az a pont, ahol megtört a lendületem. Akkor kezdett ő is jobban beleállni a mérkőzése, feljavult a játéka, úgy is mondhatom: beindult a francia gyorsvonat" – mondta a menedzsmentje által kiadott tájékoztatásban Marozsán.

"Valahol fáj, hogy nem nyertem, de kihoztam magamból, amit a jelenlegi körülmények között tudtam – utalt combsérülésére a teniszező, majd megjegyezte: "Azért nagyjából ez volt a találkozó reális végkimenetele."

Mannarino a negyedik játszmában egészen elképesztő ütéssel kápráztatta el a közönséget. A torna legszebb ütései közé biztosan bekerül, de nem kizárt, hogy az éves toplistán is előkelő helyen végez majd.

A mérkőzés összefoglalója:

Párosban az ausztrál Alexei Popyrinnel induló Fucsovics mellett Bondár Anna és a soproni Babos Tímea kettőse érdekelt.

Eredmény – US Open, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Adrian Mannarino (francia, 22.)–Marozsán Fábián 3:6, 6:3, 6:4, 6:1.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában