New York, New York

2023.08.28. 20:44

Marozsán Fábián óriási csatában győzte le a franciák klasszisát a US Openen - videó

A győri szuperligás teniszcsapatot erősítő Marozsán Fábián öt szettben legyőzte a korábbi wimbledoni elődöntős Richard Gasquet-t az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójának hétfői játéknapján.

Kisalföld.hu

Marozsán Fábián élete első főtáblás mérkőzését sikerrel vette a US Openen New York-ban.

Fotó: KISS ANNAMARIE

A US Openen pályafutása során először főtáblás magyar teniszező, aki 92. a világranglistán, először csapott össze a 37 éves franciával (55.), aki karrierje legjobbjaként hetedik is volt az ATP-rangsorban.

A mérkőzésen a fogadóirodák előzetesen Gasquet-t tartották esélyesebbnek, de a 23 éves Marozsán az első két játszmában irányított, szórta a nyerő ütéseket, és simán, 57 perc alatt mindkettőt megnyerte.

A magyar játékos a harmadik felvonásban, 5:3-as előnynél a mérkőzés megnyeréséért szerválhatott, de a találkozó során először elveszítette adogatását, majd - bár fogadóként volt két meccslabdája - a rövidítésben alulmaradt. A negyedik etap is szinte ugyanilyen forgatókönyv szerint alakult: Marozsánnak ezúttal 5:4-nél volt lehetősége kiszerválni az összecsapást, majd miután ismét nem járt sikerrel, az újabb tiebreak is a franciáé lett.

A döntő játszma újabb fordulatot hozott, a magyar sportolón nem látszott a harmadik és a negyedik szett elvesztése miatti csalódottság, ismét pontosabban, hatékonyabban teniszezett, és 3 óra 21 perc után győzelmet ünnepelhetett. Marozsán 15, Gasquet 13 ászt szervált a találkozón.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában