2023.07.20. 12:12
Elkészült az első strandröplabda-pálya Sopronban
A SMAFC, a Hunyadi János evangélikus iskola és a város röplabda-közösségének összefogásával elkészült Sopron első strandröplabda-pályája. Hogy ez mennyire fontos és hiánypótló, azt már eredményekkel is bizonyították a röplabdás lányok.
Elkészült a pálya Sopronban - Fotó: SMAFC
A soproni röplabdások, profik és amatőrök, régi vágya teljesült azzal, hogy a héten elkészült a Hunyadi-iskola udvarán a strandröplabda-pálya.
- Az iskolától kapott területen az utolsó simításokat végeztük el, így a hét közepétől már minden készen áll a játékra. A kézilabda- és a futópálya között birtokba vett 12-szer 20 méteres területen a szabványnak megfelelő nyolcszor tizenhat méteres pályát alakítottuk ki a kifutókkal - mondta el az örömhírt a SMAFC röplabda edzője, Nagy László. A szakembertől azt is megtudtuk, hogy a júniusban szervezett Támogatói Röplabda Kupa nevezési díjai és a támogatói jegyek tették lehetővé a pálya kialakítását, ami közel öt millió forintba került. A földmunkákat gépek végezték, de a "finomhangolásban", a pálya felállításában már az edző és játékosai is kivették a részüket.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2023/07/_LaNxpP5-dT_LYt4c5fkU_cIVXLKcvzu3sEaiMo-6wk/fit/1200/898/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzYTRkMjY2Y2YyMTRiOTQ5YjY1ZTcwNDJlMDcwY2U4.jpg)
A pálya fő nagyszerűsége, hogy játéktérhez juttatja a SMAFC röplabdásait, hiszen miután a város tornatermeinek kihasználtsága száz százalékos, egyre nehezebb pályát bérelni.
- Igaz, hogy időjárásfüggő a szabadtéri pálya használata, de hónapokon át lehetőséget ad az edzésekre. Ez azért is különösen fontos most már, mert a SMAFC-on belül megalakult az önálló strandröplabda-szakosztály is. Volt ugyan a Fertő tavi vízitelepen három pálya is, de ezek már évek óta nem használhatók. Kénytelenek voltunk osztrák pályákat igénybe venni. De ennek most vége! - ad hangot örömének Nagy László. A SMAFC-nál jelenleg hatvan igazolt röplabdás sportol, szerveznek nyári edzőtáborokat is. De nem csak nekik öröm ez az új lehetőség, a hobbi röplabdások körében is nagy az érdeklődés. Számukra nagyon jó lehetőség kedvenc sportjuk űzésére a Hunyadi udvara. Most, hogy pálya is van, valószínű, hogy a röplabdások száma is megugrik.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2023/07/wWoC-sbHn41DqTSEu8_LapykVyBkAGt5JFmm2HwqKFk/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg0N2Y1YjZlMDk0NDQxMGViNzQ3YTI2NjQwZDQzZmY4.jpg)
A soproni röpisek évek óta keresték már a lehetőséget a pályaépítésre. Miután bázisiskolájuk az evangélikus Líceum, rajtuk keresztül jutottak el az ugyancsak evangélikus fenntartású Hunyadi-iskolához.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2023/07/VpR_qbThiluXavjz5u9H_fQy_PfJGY1UBM3-MRtbvJc/fit/914/1280/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5ZDc5MzRiZGIzODRkOTU4NGYwYmE2ZjM5OGY3N2Nh.jpg)
- Nyitott volt az iskola vezetése és a fenntartó is az ötletre, így az új pálya valódi összefogás eredménye lett. Természetesen az iskola tanulói is megismerhetik itt a strandröplabda szabályait, így reméljük, közülük is kerülnek majd ki tehetséges játékosok - mondta el Nagy László, aki a pályaépítés örömhíre mellett még egy sportsikert is megosztott:
- Ugyan a strandröplabda szakosztály csak idén alakult, de máris vannak eredményeink. Ebben a szezonban már versenyzett a két, 2008-as születésű páros: Kereszty Zsóka és Csete Luca, illetve Hámori Borka és Kovács Rebeka. A ranglistapontok eddig nehezen gyűltek, hiszen pálya nélkül nehéz volt a felkészülés a versenyekre, de a lányok máris bebizonyították az építkezés szükségességét. A Hámori Borka - Kovács Rebeka párost a kvalifikációs pontjaik alapján idén még másodosztályba sorolták ugyan, de ott meg is nyerték az országos döntőt. Úgy gondolom, most, hogy a lehetőségeink sokat javultak, innen már csak feljebb visz a lányok útja - zárta a röplabdás lányok edzője, Nagy László.