Labdarúgó NB II

2023.06.22. 07:58

Megkezdte az edzéseket a Gyirmót, az ETO és a Mosonmagyaróvár

Három csapatunk elkezdte a felkészülést az NB II 2023/24-es idényére.

kisalföld.hu

Antonio Munoz maradását a héten hivatalosan is bejelentheti az ETO. Fotó: eto.hu

A Gyirmót FC Győr új edzővel, Csizmadia Csabával kezdte meg a 2023/24-es Merkantil Bank Liga, NB II szezonját. A szakmai stáb több tagjának státusza a napokban rendeződik. Csertői Aurél vezetőedző és Németh Zoltán másodedző mellett távozott Tőkés László kapus- és Nagy László asszisztens edző is. Felkerült az első csapat keretéhez Lányi Bence, Ominger Bence és Tarsoly Kristóf. 
Tamási Zsolt sportigazgató elmondta: négy-öt játékos leigazolását tervezik, velük még tartanak a tárgyalások. 
A tervezett felkészülési mérkőzések, július 1.: Slovan Bratislava B (idegenben), júlus 6.: ZTE FC (otthon), július 8.: Abda, július 12.: Vasas FC, július 15.: Budapest Honvéd, július 21.: Fehérvár FC (mind idegenben). 
Az ETO FC Győr hazai környezetben készül, majd július 3-án edzőtáborba vonul: másfél hetet tölt Dunaszerdahelyen, ahol edzőmeccseket is játszik. 
A tervezett felkészülési mérkőzések, július 1.: Rapid Bukarest, július 5.: Somorja (mindkettő Dunaszerdahelyen), július 8.: FAC Wien (otthon), július 12.: Aranyosmarót (Dunaszerdahelyen), július 15.: Wolverhampton Wanderers II (otthon), július 22.: Al Gharafa (Somorján) és Baniyas SC (otthon). 
A Kisalföld információi szerint a héten hivatalosan is bejelenthetik, hogy Antonio Munoz marad a vezetőedző – akit egy honfitársa is segít majd a munkájában –, valamint a játékosok közül Pap Eduárd kapus és Claudiu Bumba szerződtetését is. 
A Credobus Mosonmagyar­óvárnál Németh Zoltán vezetőedző vezeti a munkát. Király József sportigazgató tájékoztatésa szerint a játékoskeretből eddig távozott Debreceni András, Nagy Kevin, Nagy Zoárd, Végh Bence, Artner Dávid és Artem Pukhtiejev. 
Leigazolták Nagy Patrikot Gyirmótról, de további érkezők is várhatók. 
A tervezett felkészülési mérkőzések, július 5.: Nagykanizsa (idegenben), július 8.: Somorja, július 12.: Komáromi FC, július 15.: Pozsonyligetfalu (mind otthon), július 22.: FC Szakolca (a helyszín egyeztetés alatt). 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában