Labdarúgás

2023.04.20. 13:18

Élete legnagyobb meccsét vívja az SSE volt játékosa, a Sarródon élő Szalai László

A Fertődi Medoszból indult az egykori kiváló középpályás, Szalai László (67) focikarrierje.

Páder Vilmos

Szalai László egykori sikerei helyszínén, Sopronban a Káposztás utcában. Fotó: Páder Vilmos

 A tehetségére hamar felfigyelt a szakma, s az 1976/77-es szezonban már az SKSE-ben, a nagynevű Bányai Nándor edző kezei alatt kamatoztatta tudását. A veretes társaságból katonai behívó miatt rövid idő után távozott az NB II-es tatai Rákóczihoz. A honvédcsapatban eltöltött idő alatt jól szerepelt, a leszerelését követően Gunyhó Ferenc edző ajánlására került az akkor Péter, Kereki, Bolemányi, Galántai, Szimacsek, Mihalecz nevével fémjelzett ZTE NB I-es együtteséhez. 

Szőcs János edző nyolc alkalommal szavazott bizalmat a technikás középpályásnak, aki egy ZTE–Videoton bajnokin gólt lőtt a válogatott Disztl Péternek. Az egyéves zalaegerszegi időszakot követően került Sopronba – helyette Varga István igazolt Zalába –, az SKSE-hez, Galbács Pál edzőhöz, majd egy fúziót követően az általa kedvelt Gunyhó Ferenc által irányított SSE-hez. A mesterét kiváló edzőnek, nagyon jó embernek tartja, aki jelentős hatással volt a személyiségére. 

Az SSE csapata. Hátsó sor balról: Horváth Gy., Kovács T., Wilcsek, Németh G., Benkő, Vámos, Dercsár, Németh Ö., Gosztola, Csóka, Eller. Első sor: Horváth II Géza, Bogáti, Horváth Géza, Nagy L., Szalai, Molnár F., Fehér L., Czibula, Furkó.

Az SSE-ben eltöltött évek után – pályafutása vége felé – játszott még Fertőszentmiklóson és Petőházán. Napjainkig fájó pont számára, hogy a sikeres pályafutásával ellentétben a magánéletben nem tudta megteremteni a kívánt harmóniát. Tíz éve elvált, két felnőtt fia Norbert és Márk. Az utóbbi unokákkal, Zalánnal és Emilivel örvendeztette meg. 

Közel húsz éven keresztül fuvarozott pékárut, a Fertő-­parti települések „kenyeres bácsija” volt. 

A szülőfalujában, Sarródon egyedül él, anyai nagynénje gondoskodó szeretetét élvezi, amelyért örök hálával tartozik neki. 

A nyugdíjasévei sajnos rosszul kezdődtek, rendkívül súlyos betegség támadta meg a szervezetét, de ő harcol a végsőkig, mint annak idején a középpályán tette. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában