Hetvenéves lett a moszkvai olimpia ezüstérmese, Joós István

"Tavaly óta újra lejárunk a vízre. Most már nagyon várjuk a jó időt, ezek a szélviharok, a napközbeni havazások nem annyira csalogatók. Régen persze ez sem volt akadály, de most már megtehetjük, hogy csak akkor üljünk hajóba, amikor jobb az idő. Most már magunknak csináljuk, a mozgás öröméért. Nincs is annál jobb, mikor süt a nap, madárcsicsergés van körülöttünk, mi pedig kajakozunk a saját örömünkre. Masters versenyen is indultunk már, tervezzük idén is. Ami egyébként nem változott, hogy azért kajakozás közben mennek a zrikák egymás között, ez hozzátartozik ehhez az életérzéshez" – mondta nevetve a születésnapos, aki úgy érzi teljes az élete.

"Két nagy lányom van, a kisebbik velem együtt kerek évfordulót ünnepelhet, negyvenéves az idén. A nagyobbik pedig másfél éve egy lány unokával ajándékozott meg bennünket. Ő az első, így természetesen megkap minden kényeztetést" – tette hozzá Joós István, akinek pályafutása úgy kezdődött, mint nagyon sok más sportolónak. Lakóhelyükön egy baráti társaságból többen is rendszeresen lejártak a vízi telepre, ahova egyszer ő is letévedt. Ha pedig már ott volt, akkor ott is ragadt, annyira megfogta a hangulat.

"A Sztanity és Érsek testvérekkel, Kadler Gusztival, Ábrahám Csabival együtt edzettünk, remek társaság volt, öröm volt lejárni az edzésekre, nem volt semmiféle rivalizálás, nagyon jó barátok voltunk. Igazvölgyi Lajos volt az első edzőm, de egy év után átkerültem Vén Lajoshoz.

Sokat edzettünk ugyanis, jó erőben, jó kondiban voltam. Szükség volt azonban a megerősítésre is” – kezdte Joós István, aki az 1976-os olimpia előtt egy rövid ideig együtt készült Sztanity Zoltánnal, aki Montrealban ezüstérmes lett.

"Sajnos itt ért sportpályafutásom során az első nagy pofon. Az olimpiai keretbe nem volt esélyem bekerülni, de már ott voltam a legjobbak közvetlen közelében. A válogatóversenyek elég jól sikerültek, második, harmadik helyeket szereztem. Nem véletlen, hogy Zoli edzőpartnere lehettem. Egy másik versenyző viszont – talán féltékenységből – elérte, hogy kitiltsanak az edzőtáborból. Állítása szerint zavartam az edzéseit, nem tudott úgy menni, ahogyan szeretett volna. Elég rosszul érintett ez, de nem foglalkoztam vele, csináltam tovább a dolgomat. Hogy eredményesen, arra jó példa, hogy télen már a válogatott keret tagja lettem, a következő évben benne ültem a tízezer méteren ezüstérmet szerzett kajak négyesben. Hetvennyolcban egyéniben harmadik lettem tíz kilométeren, utána viszont egy sikertelen év jött, nem szereztem érmet” – folytatta az egykori kiváló kajakos, aki utána összekapta magát, így a moszkvai olimpián már megint a régi Joós István lehetett látni a vízen. Szabó Istvánnal ezer méteren ezüstérmes lett, ezt az eredményt a ’81-es vb-n is megismételte a páros.

Egyesben sajnos nem jutottam döntőbe, nagyon erős volt a középmezőny. A párosan viszont bíztunk abban, hogy jól szerepelünk, mert előtte a nemzetköziken is jól mentünk. Szerencsére így is lett" – fogalmazott Joós István, akinek az 1981-es vb után gyengébb időszak következett pályafutásában.

"Elkeseredésemben levelet írtam Parti János szövetségi kapitánynak, melyben közöltem: lemondok a válogatottságról. A magyar bajnokságokon, kisebb versenyeken azonban elindultam, és megint egyre jobban ment a kajakozás. Nyolcvanháromban megnyertem a válogatókat, azaz válogatott kerettag lettem. A lemondásról szóló levél azonban ott hevert Parti Jánosnál, aki azt mondta: ha írok egy újabb levelet, akkor nincs akadálya a beválogatásomnak. Így is tettem, ezzel megkezdődött a felkészülés a Los Angeles-i olimpiára” – mesélte Joós István.

A válogatott Kubában, Mexikóban magaslaton edzőtáborozott, a kajakosok és kenusok kőkeményen dolgoztak, hogy minél jobban szerepeljenek, de mint ismeretes, a politika közbeszólt: Magyarország végül nem vett részt az ötkarikás játékokon.

„Felfoghatatlan, ami akkor történt, még most is nagyon kellemetlen erre gondolni. A dunavarsányi edzőtáborban voltunk, bár jöttek a hírek, hogy több ország is folyamatosan visszalépett, a végsőkig bíztunk abban, hogy Magyarország nem így tesz. Sajnos másként történt. Nekem azért volt ez rendkívüli csalódás, mert szerettem volna egy újabb jó olimpiai szerepléssel lezárni a pályafutásomat” – mondta végezetül Joós István.