Első osztály

2023.02.26. 18:35

Megyei foci - A listavezető Koroncó győzelemmel kezdte a bajnokságot a Sopron ellen - eredmények, fotók, videó

A hétvégi meccsek eredményei.

kisalfold.hu

Fotó: Csapó Balázs

Koroncó–Caola SC Sopron 2–1 (0–1)
Koroncó, 200 néző. V.: Horváth M.

Koroncó: Kiss G. – Bodó, Molnár M., Venczel (Horváth D.), Szabó Zs. (Horváth R.), Bieder, Vörös Torma, Böröczky, Orbán I. (Nagy B.), Molnár T., Csizmadia. Edző: Jäkl Antal.

SC Sopron: Luisser – Bokor, Szabados, Kovács O., Kovács A., Illés, Csonka, Balogh F., Fendrik, Kocsis (Antal), Auer. Edző: Bücs Zsolt.

Gsz.: Orbán I., Venczel, ill. Kovács A.

Az első félidő végén még a vendégek vezettek, de aztán fordított a listavezető, s meg is nyerte a rangadót.

Jäkl Antal: – Ideges, feszült hangulatú meccsen, a szünet utáni teljesítményünk alapján megérdemeltük a három pontot. Fontos győzelmet arattunk.

Bücs Zsolt: – A meccs első felében megérdemelten vezettünk, annak ellenére hogy a játékvezető – akit, bárhová küldenek, ott balhé van – hagyta, hogy szétrúgjanak bennünket. Az első félidőben két hazai-, a másodikban pedig a mi részünkről egy kiállítás maradt el. A Koroncó amúgy a második félidei játéka alapján megérdemelten nyert.

Fotók a meccsről

Szombaton játszották
Hegykő–Kapuvár 2–0 (0–0)
Hegykő, 300 néző. V.: Krasznai R.

Hegykő: Fentős – Reseterics (Márk), Kóczán M. (Szántó), Kóczán B., Nyerges, Járfás, Mészáros D. (Holzmann), Kishegyi, Horváth V. (Szabó K.), Halász, Varga D. Edző: Finta Zoltán.

Kapuvár: Sánta – Horváth P., Szalai Cs., Szabó T. (Schillinger), Matetits, Czanik, Horváth K. (Árbik), Németh B., Rózsavölgyi, Póczik, Reizer (Varga T.). Edző: Mayer János.

Gsz.: Reseterics, Varga D.

Az ősszel brillírozó kapuvári támadósor gólképtelen maradt, köszönhetően az elszánt, kemény, sokszor önfeláldozó hegykői védekezésének is.

Jók: mindenki, ill. senki.

Finta Zoltán: – Nincs titok. A következetes, kemény munka eredményt hoz. Az egész csapatot dicséret illeti.

Mayer János: – Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten győzött. Nem tudtunk alkalmazkodni a viharos szélhez.

Credobus Tehetségközpont–DAC Nádorváros 2–3 (2–1)
Mosonmagyaróvár, 50 néző. V.: Lukácsi.

Mosonmagyaróvár II: Molnár M. – Tifán-Péter (Tankovics), Svarda (Kocsis Z.), Buglyó (Szokolics), Szimhardt (Borsodi), Gergely, Kocsis, Tál, Pandur, Nagy K., Artner (Németh N.). Edző: Laczkó János.

DAC: Kiss A. – Virág, Varga J., Kurucz (Forgó), Pintér D., Samodai, Szabó Á. (Bárdosi), Németh B., Németh Á., Keszei (Pataki), Gál. Edző: Germán Ferenc.

Gsz.: Tál, Nagy K., ill. Szabó Á., Varga J., Németh Á.

Az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült, a második játékrészben azonban a széllel támogatott DAC bátor támadójátékával a 91. percben fordítani tudott.

Jók: Tál, Nagy K., ill. Samodai, Szabó Á., Németh Á., Varga J.

Laczkó János: – A mérkőzés azt hozta, amit vártunk. Az első félidőben még több gólt szerezhettünk volna, de nem voltunk elég pontosak. A második játékrészben bátor ellenfelünk kihasználta adódó lehetőségeit és nem érdemtelenül nyert.

Germán Ferenc: – Bravúros győzelmet arattunk, amihez gratulálok az egész csapatnak. Ígérem tovább megyünk ezen az úton.

Győrújbarát–Pannonhalma-Horn 2–3 (2–1)
Győrújbarát, 100 néző. V.: Csirke R.

Győrújbarát: Koncz – Lakatos, Rácz, Koronkai, Kertész, Kövecses (Tóth M.), Pintér M., Kugler, Buza (Kiss Á.), Dávid L. (Szabó M.), Gere. Edző: Tenk Balázs.

Pannonhalma: Turi (Baki) – Csányi, Fülöp, Enyingi, Bergendi, Németh A. (Németh L.), Bene, Korsós M. (Kiss G.), Tölgyesi-Gál, Fördős, Kovács P. (Buruzs) Edző: Karácsony Tamás.

Gsz.: Kugler, Pintér M., ill. Kovács P., Dávid L. (öngól ), Buruzs.Jók: Rácz, Kertész, Pintér M., ill. mindenki.Hatpontos mérkőzésen a vendégcsapat jobban használta ki a viharos szél támogatását.

Tenk Balázs: – A játék vállalható, az eredmény nem elfogadható.

Karácsony Tamás: – Hogy a mentorom szavaival éljek: „Ha valami igazságos, akkor ez az!”

Abda-VVFK Bau–Gönyű 4–0 (2–0)
Abda, 200 néző. V.: Péter G.

Abda: Bernáth – Korsós (Bodor), Éri, Kerékgyártó (Gál D.), Maidics (Vígh N.), Czár, Kantó, Szűcs G. (Varga P.), Wágenhoffer (Tóth K.), Balogh L., Kovács Á. Edző: Knauz Csaba.

Gönyű: Rom – Kovács-Gadanecz, Balog Z., Sovány (Vedres), Fodor, Tarcsa, Puter (Szilágyi), Rimele (Böcz), Kostyál (Vörös), Milos, Kertész. Edző: Harcz István.

Gsz.: Éri (2), Kerékgyártó, Maidics.

Jól sikerült (igaz korábbi eltiltása miatt nem ő meccselt) az abdai edző debütálása. A hazai csapat könnyed játékkal, magabiztos győzelmet aratott.

Jók: Éri, Kerékgyártó, Kovács Á., Kantó, ill. Fodor, Tarcsa.

Végh Miklós, szakosztályvezető: – Örülök a jó kezdésnek, remélem ezen az úton haladunk tovább.

Harcz István: – Ismét sikerült saját magunkat megverni egy olyan mérkőzésen, ahol sokkal több keresnivalónk volt.

Üstökös FC Bácsa–Lipót Pékség 2–2 (2–1)
Bácsa, 80 néző. V.: Baán.

Bácsa: Kürnyek – Nyíregyházky, Szabó Z., Schillinger, Rigó, Kalmár, Bella, Nagy M., Sipos, Bauer (Bányai), Ferenczi (Józsa). Edző: Rozmán László

Lipót: Takács B. – Nyakas (Androsch), Kapa M., Szabó Sz., Pankotai, Tar (Kárpáti), Veller, Detrik, Posta (Ledó), Benkovich, Széles. Edző: Cseri Mihály.

Gsz.: Ferenczi, Rigó, ill. Benkovich (2).

Két győzelemre játszó csapat izgalmas mérkőzésén a mindkét fél számára csalódást keltő döntetlen eredmény született.

Jók: Kürnyek, Bella, Ferenczi, Kalmár, ill. Takács N., Veller, Benkovich, Széles.

A Lipót szezett vezetést, de a hazai csapat szünetig fordított, ám a hajrában egyenlített a vendég együttes.

Rozmán László: – A csapat nagyon sokat tett a győzelemért, de a sikerhez be kell rúgni a helyzeteket.

Cseri Mihály: – Kapusbravúrokkal tarkított mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. Nehezen tudtunk alkalmazkodni a pálya méretéhez.

Vitnyéd–Sza-Bi Qualit-Ménfőcsanak 3–2 (1–1)
Vitnyéd, 100 néző. V.: Herm.

Vitnyéd: Görög – Závecz (Nagy Zs.), Szalai A. (Zombó), Hécz, Kleizer, Purt, Varga G. (Szakács M.), Papp R., Tamás, Gaál, Enyedi. Edző: Hováth Norbert.

Ménfőcsanak: Takács N. – Hidvégi, Bessenyei, Kiss L., Ortó, Vayer, Kelemen M., Madarász, Szűcs D. (Nagy M.), szilvágyi, Horváth A. Edző: Hannich Péter.

Gsz.: Kleizer, Papp R., Gaál, ill. Ortó, Vayer.

A Vitnyéd ugyan szinte végig futott az eredmény után, s a 91. percben lőtte a győztes találatát, a teljes mérkőzést nézve megérdemelten nyert.

Jók: Kleizer, Papp R., Enyedi, Gaál, ill. Bessenyei, Hídvégi, Madarász.

Horváth Norbert: – Kitűnően előkészített pályán, szeles időben, jó játékvezetés mellett, nagy erőket mozgósítva a végére sikerült begyűjteni a három pontot.

Hannich Péter: – Igazából nem az eredmény volt nálunk a fontos, ennek ellenére három pontot hagytunk Vitnyéden.

A bajnokság állása

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában