Torna mesterfokon

2022.11.25. 11:58

Ifik a felnőttek ellen


Szombaton és vasárnap rendezik a tornászok szezonzáró megmérettetését, a mesterfokú bajnokságot a budapesti Központi Tornacsarnokban, ahol a férfiaknál többek között az EB-ezüstérmes győri Mészáros Krisztofer is bemutatkozik.
A férfiaknál a felnőtt tornászok mellett a fiú utánpótlás korosztály sportolói is a szerekhez lépnek, akik kismesteri címeket gyűjthetnek be. A versenykiírás szerint a szombaton 10 órakor kezdődő megmérettetésen a felnőttek nemcsak egymással, hanem az ifjúsági korosztállyal is összemérik tudásukat, így indul a junior egyéni összetett Európa-bajnok, szintén győri Molnár Botond is. 
Kovács István szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Bátori Szabolcs sérülése – ami miatt a világbajnokságot is ki kellett hagynia – még mindig nem jött rendbe, Balázs Krisztián pedig a vállával küzd és orvosaival egyeztetve végül az a döntés született, hogy nem indul szezonzáró via-
dalon.
Az utánpótlásból nyolc kadet és nyolc serdülő-haladó tornász harcol meg a kismesteri címekért. A szombati versenynapon 10 órától minden korosztály egyszerre kezdi meg a versenyt, ahol kihirdetik az egyéni összetett győzteseket, valamint kialakul a másnapi szerenkénti döntők mezőnye, amelyek vasárnap 10.30-tól kezdődnek a Központi Tornacsarnokban.
Kovács István szövetségi kapitány: – Ez lesz az év utolsó versenye a fiúknak. Összességében nem a legoptimálisabb körülmények között tudtak készülni a srácok a megmérettetésre. Ezzel együtt azt elmondhatom, hogy a legfontosabb a sérülésmentes versenyzés. Két tornászunk van, akik nem indulnak: Bátori Szabolcs még mindig nem jött rendbe, Balázs Krisztián válla pedig rakoncátlankodik, emiatt úgy döntöttünk az orvosokkal közösen, hogy jobb, ha kihagyja ezt a szezonzáró mesterfokú bajnokságot. Szerintem ezzel együtt sem lesz okunk a panaszra. 
Puskás Jenő utánpótlás szövetségi kapitány: – A felnőttek és az ifik egymás ellen versenyeznek, ez mindenképpen érdekes lesz, azt gondolom. Az utánpótlásnál a kadetek és a serdülő-haladók mérik össze tudásukat. Ez lesz az esztendő utolsó versenye, majd jövő héten még a hagyományos év végi felmérést tartjuk meg. Nyilván a mesterfokúnak van egy rangja, erre mindenki nagyon készül, remélem, jó verseny lesz, kevés rontással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában