Edzőként is dolgozik

2022.08.11. 06:50

Vízilabda – Győri játékvezető vezette a döntőt

A Győri VSE utánpótlásedzője, Debreceni Nóra – a dél-afrikai Lee-Ann Keettel közösen – fújta az U18-as világbajnokság döntőjét Belgrádban. A találkozót az Egyesült Államok nyerte meg 10–8-ra Görögország ellen.

Szabó Gábor

Debreceni Nóra (balra) nagy sikert ért el játékvezetőként, hiszen vb-döntőt vezetett.

„Megtisztelő és szép feladat volt, örültem, mikor megláttam a küldést, bár azt sajnáltam, hogy végül szóba jöhetett a nevem, mert ez azt jelentette, hogy a mieink sajnos nem jutottak döntőbe. Szurkoltam nekik nagyon, amiatt nagyon boldog voltam, hogy a bronz­érmet azért megszerezték” – kezdte Debreceni Nóra, aki összesen hét találkozón fújta a sípot, mindenki megelégedettségére.

„Nem gondolkodtam sosem előre, nem agyaltam azon, mi lenne, ha, melyik meccset szeretném fújni. Jött egy feladat, azt kellett a lehető legjobban lehozni, hiszen ez alapján dőlt el, hogy a későbbiekben számítanak-e rám, és ha igen, milyen meccset kapok. Az elődöntőben például nem fújhattam, mert a magyar válogatott is érdekelt volt, így az ötödik helyért vezettem meccset. A döntő roppant nehéz volt játékvezetői szempontból. Két nagyon erős csapat mérkőzött egymással, végig koncentráltan kellett figyelni. Összességében a jobbik válogatott nyert, nekünk pedig az volt az elismerés, hogy sorra kaptuk a gratulációkat, a két csapat is elégedett volt velünk, s a delegátusok felől is jöttek a pozitív visszajelzések” – mondta el az edző, aki a spliti felnőtt Európa-bajnokságon is ott lesz játékvezetőként.

Elárulta: abban bízik, hogy ott nem vezethet döntőt, inkább a magyar válogatott legyen érdekelt a fináléban, mint ő…

Vb után újabb vb – A bronzérmes magyar csapat egyik kapusa a Győri VSE tehetsége, Torma Luca volt, aki két évvel fiatalabbként került be a korosztály legjobbjai közé. A fiatal játékos, aki összesen három mérkőzésen – többek között a bronzmeccsen is – kapott lehetőséget, nem sokat pihen, ugyanis tegnap már elutazott Egerbe, ahol a saját korosztálya, az U16-os válogatott kezdte meg a közvetlen felkészülést a hamarosan kezdődő görögországi világbajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában