Izgult a büntető előtt az ETO kapitánya

2022.05.03. 14:58

Egyelőre nem tudni, hogy hol játszik a következő szezonban Priskin Tamás

Három hét után szerepelt újra az ETO kezdőcsapatában Priskin Tamás, aki az utóbbi időszakban amúgy sem sok lehetőséget kapott a szakmai stábtól. Legutóbb a Szolnok ellen kezdett. Némi meglepetésre nem lépett pályára a Ferencváros elleni Magyar Kupa-elődöntőben sem, noha a szurkolók közül többen számítottak rá. A Békéscsabán visszatérő kapitány aztán két góllal hálálta meg a bizalmat és főszerepet játszott a hazaiak elleni 3–2-es sikerben.

Papp Győző

Priskin Tamás Békéscsabán kétszer is beköszönt a hazai csapat kapujába. Fotó: Beol

Fotó: Imre György

„Nagyon jó érzés volt ismét kezdőként pályára lépni, egyáltalán pályán lenni – mondja a 63-szoros válogatott csatár. – Az utóbbi időszakban kevesebbet játszottam, való igaz, most azonban újból megkaptam a játéklehetőséget. Kettős célom volt, az, hogy a csapattal együtt én is sikeres legyek. Szerencsére így is történt. Bár a Békéscsaba kétgólos vezetésre tett szert, de felálltunk ebből a helyzetből és meg tudtuk fordítani az eredményt.”

A klubtól egyelőre nem kerestek szerződéshosszabbítási ajánlattal.Priskin TamásA Viharsarokban a lila-fehérek 2–0-ás vezetésével vonultak pihenőre a felek. A második negyvenöt perc elején aztán Fodor gyorsan szépített, majd Priskin előbb büntetőből, utána pedig fejessel talált a csabai kapuba.„Elég rutinos játékos vagyok már, meccsen nem nagyon szoktam izgulni, de a tizenegyes előtt most volt egy kis lámpalázam – folytatja a 35 éves támadó. – Egyrészt régen voltam pályán, másrészt nagyon sok huzavona előzte meg a lövést, a kiállított futballista ugyanis nehezen akart lemenni a pályáról. Jól döntöttem, hogy a jobb sarokra lőttem a labdát, hiszen ez jelentette az egyenlítést. A családom is örült neki, hogy végre játszottam és gólokat szereztem. Remélem, hogy a következő három mérkőzésen is szóhoz jutok a csapatban. A hétvégén a III. Kerületet fogadjuk, bízom benne, hogy ellenük is szaporítjuk a győzelmeink számát.”

Az év eleji beszélgetésünk során Priskin Tamás elmondta: idén nyáron lejár a szerződése az ETO-nál, szeretne maradni, hiszen minden Győrhöz köti. Ha nem kap újabb lehetőséget, akkor viszont távozik, hiszen még futballozni szeretne. „Az azóta eltelt időben semmilyen fejlemény nem történt az ügyben. A klubtól egyelőre nem kerestek szerződéshosszabbítási ajánlattal, de még van néhány hét a bajnokságból. Meglátjuk, mit hoz a jövő” – említette az ETO kapitánya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában