Helyi sport

2019.09.10. 21:15

Női kosárlabda - Fűzy Ákos-Tapodi Péter-emlékmeccs Győrben - fotók

A győri kosarasok tragikus balesete óta minden évben mérkőzéssel emlékeznek a két szakemberre, s az ellenfél rendszerint a Sopron csapata.

kisalfold.hu

Soproni győzelem az emlékmeccsen


Hat éve elmaradt az UNI Győr soproni edzőmeccse. Az ok sokak számára ismert, Vitnyéd előtt a győriek busza balesetet szenvedett, melyben elhunyt Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató. Azóta minden évben mérkőzéssel emlékeznek Győrben a két szakemberre, s az ellenfél rendszerint a Sopron csapata.


Idén is a megyei rivális, az előző két szezonban az Euroliga Final Fourba jutott zöld-sárga alakulat látogatott a győri egyetemi csarnokba, ahol a kezdés előtt adta át Tapodi Tamara az édesapjáról elnevezett díjat a legjobb edzőnek választott Barthalos Istvánnak, aki az egyetemi csapat edzője, míg Fűzy András elnöktől a Fűzy Ákos-díjat a legjobb utánpótlás-játékosnak megválasztott Kéita Aya vehette át.


„Bár sose kaptam volna meg ezt a díjat, még ha ez hatalmas megtiszteltetés is" – mondta szomorúan Barthalos István, aki nagyon jó barátságot ápolt a két szakemberrel, dolgozott is velük az edzői stábban.


A díjazás a szünetben is folytatódott, akkor a korosztályok legjobbjai kapták meg az elismerést. A névsor: Nagy Iringó (U12), Molnár Laura (U14), Ferenczi Kata (U16), Szirony Dorina (U18), Perl Zsófia (egyetemi), Bánszegi Borbála (B33), Nagy Rebeka (NB I/B), Kozma Kata (legtöbbet fejlődő játékos), Forsthoffer Lili (U12 Téti Tigrisek), Németh Bence (U12 Kapuvári Macskák), Krasznai Zóra (U11 Mórás Cápák), Rigó Dorina (U11 Villámló Tigrisek), Lép Izabella (U11 Feketés Darazsak), Smuk Abigél (U11 Harcias Kenguruk).


A két csapat egyszer már összecsapott egymással a felkészülés során, Sopronban 73–70-re győzött a címvédő. Akkor még mindkét gárda tartalékos volt, a győrieknél nem volt egy légiós sem. Most viszont gyakorlatilag komplett volt a hazaiak kerete – Dúl Pankának és Mansaré Mantynak kisebb sérülése van –, míg Gáspár Dávid a WNBA-ban még játszó Briann Januaryra és a sérült Czukor Dalmára nem számíthatott.


A két csapat nagy iramú, szoros mérkőzést játszott, a negyedik negyedben ellépett kicsit a Sopron Basket (52–63), az UNI Győr nem adta fel, az utolsó két perc 66–61-es vendégvezetésről kezdődött, a vége Dombai utolsó másodperces triplájával 71–69 a Sopronnak.


Jegyzőkönyv: UNI Győr MÉLY-ÚT–Sopron Basket 69–71 (18–18, 15–23, 15–13, 21–17)

Győr, Fűzy Ákos–Tapodi Péter-emlékmérkőzés, 300 néző. V.: Benczur, Győrffy, Fodor.


UNI Győr: Ygueravide 11/3, Czank 2, Varga Zs. 6, Hruscaková 13/3, Barnai 7. Cs.: Dombai 15/6, DeVaughn 9, Papp 2, Révész, Baffy. Edző: Milos Pavlovic.


Sopron Basket: Fegyverneky 4, Varga K. 2, Crvendakic 13/6, Brooks 19/6, Határ 2. Cs.: Varga A. 2, Weninger 11/3, T. Jovanovic 16, Dubei 2. Edző: Gáspár  Dávid.


Korábban - Hat éve elmaradt az UNI Győr soproni edzőmeccse. Az ok sokak számára ismert, Vitnyéd előtt a győriek busza balesetet szenvedett, melyben elhunyt Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató. Azóta minden évben mérkőzéssel emlékeznek Győrben a két szakemberre, s az ellenfél rendszerint a Sopron csapata.

Női kosárlabda - Fűzy Ákos-Tapodi Péter-emlékmeccs Győrben. Fotók: H. Baranyai Edina

Idén is a megyei rivális, az előző két szezonban az Euroliga Final Fourba jutott zöld-sárga alakulat látogatott a győri egyetemi csarnokba, ahol a kezdés előtt adta át Tapodi Tamara az édesapjáról elnevezett díjat a legjobb edzőnek választott Barthalos Istvánnak, aki az egyetemi csapat edzője, míg Fűzy András elnöktől a Fűzy Ákos-díjat a legjobb utánpótlás játékosnak megválasztott Kéita Aya vehette át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában