Helyi sport

2016.09.20. 02:09

Feljutottak a szuperligába a GYAC-os teniszezők - Pár labdán múlt a dobogó a győri OB-n

A közelmúltban rendezték az első felnőtt országos teniszbajnokságot Győrben. A Kálóczy téri pályákon a férfiak közel négymillió, a nők több mint kétmillió forintért játszottak. A kisalföldi megyeszékhely legnagyobb teniszklubjának, a GYAC-nak a teniszezői közül a legtovább a 35 éves Somogyi Zsolt jutott. Számára a végállomást a legjobb 16 jelentette, míg párosban a negyeddöntőben búcsúztak a szintén győri Rózsa Gáborral.

Szeghalmi Balázs


Tekintettel arra, hogy Magyarországon soha nem volt még ilyen magas összdíjazása országos teniszbajnokságnak, rendkívül erős mezőny gyűlt össze. Ütőt ragadott többek közt az ismét csúcsformában lévő Balázs Attila, aki top 100 közelében volt néhány éve az ATP-rangsorban, Valkusz Máté, aki jövőre a Rafael Nadal Akadémián folytatja pályafutását Spanyolországban, vagy a Davis Kupa válogatott, Nagy Péter.

Óriási élmény a győri közönség előtt játszani

"Amikor a harmadik nap végén ránéztem a táblára, nem akartam hinni a szememnek: én voltam a legidősebb játékos a legjobb 16 között. A nyolcaddöntőben a saját generációm egyik tagjával, Szathmáry Tiborral csaptunk össze. Egy hajtós meccsen, végül én húztam a rövidebbet. A mérkőzés után maradt bennem hiányérzet: egyrészt korábban többször sikerült legyőznöm Tibit, másrészt jó lett volna legalább még egy meccset játszani a győri közönség előtt. Óriási élmény és megtiszteltetés volt hazai pályán, egyedülálló környezetben, kiváló körülmények között készülni és pályára lépni. Örültünk, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltak ránk és kilátogattak a Kálóczy térre. Visszatérve a vesztett nyolcaddöntőre: harminc felett, ilyen szintű sorozatterhelés mellett még nagyobb jelentősége van a mérkőzések közötti regenerációnak, ami nem sikerült optimálisan. Mindemellett ellenfelem remek teljesítményt nyújtva, megérdemelten jutott tovább" - mondta Somogyi Zsolt.


Somogyi Zsolt

Somogyi Zsolt

Az elveszített páros negyeddöntőt még most is sajnálják

Párosban Somogyi Zsolt régi "harcostársával", a 36 éves, szintén Győrben élő Rózsa Gáborral (GYAC) indult. "Sajnos, egyéniben nem sikerült feljutnom a főtáblára. A győri OB előtti hétvégén Balatonalmádiban indultam egy pénzdíjas versenyen, melyet úgy nyertem meg, hogy a győzelemig vezető úton három hosszú mérkőzést játszottam. Ez elég sokat kivett belőlem. Párosban így is néhány labdán múlt csak, hogy dobogóra állhassunk" – közölte Rózsa Gábor. "Az elveszített páros negyeddöntő még most is bosszant bennünket. Amikor találkozunk Gáborral, mindig szóba kerül, hogy nyernünk kellett volna. Kár, hogy a dobogó elúszott, óriási élmény lett volna a szülővárosunkban, Győrben érmet szerezni" – hallottuk Somogyi Zsolttól.

A dobogó a cél a Szuperligában

Túl a 35. születésnapon, munka mellett meddig lehet még a lépést tartani a fiatalokkal? – vetettük fel. "Nagy előnyünk, hogy mind a ketten szeretünk teniszezni, el se tudjuk képzelni az életünket sport nélkül, főleg egy ilyen sportos városban mint Győr. Nekivágunk a következő szezonnak, úgy tervezzük, hogy pár nemzetközi szeniorversenyen szintén próbára tesszük. magunkat. A GYAC férfi csapata három év után ismét feljutott a Szuperligába. Bízzunk benne, hogy 1-4. helyen végzünk a legmagasabb szintű hazai csapatbajnokságban" – válaszolta Rózsa Gábor.


Rózsa Gábor

Rózsa Gábor

"Voltak meccseink az OB-n és a csapatbajnokságban is, ahol átlagban 15 évvel fiatalabb teniszezőkkel játszottunk, mégis úgy éreztem, hogy `öreg fejjel´ mi akarjuk jobban a győzelmet. A feljutásban komoly érdeme van a csapatkapitány, Domschitz Gergelynek is" – tette hozzá Somogyi Zsolt. Az utóbbi évek legnagyobb győri tehetségéről, a 16 éves Kéki Márk fejlődéséről megkérdeztük a tapasztalt játékosokat.

Szurkolnak Kéki Márknak

"Márk korosztályának legtehetségesebb és legjobb labdaérzékkel rendelkező játékosa. Fizikailag és játékban is rengeteget fejlődött az utóbbi időben, szurkolunk neki!" - mondta Somogyi Zsolt. "Babos Timi édesapja, Babos Csaba kezdett el foglalkozni vele Budapesten. Remélhetőleg tőle új impulzusokat kap és évekig töretlen marad a fejlődése. Bízom benne, hogy lesz keresnivalója a profi mezőnyben" – magyarázta Rózsa Gábor, aki éveken át sok versenyre készítette fel a többszörös korosztályos magyar bajnokot.

További győri győzelmek az OB-n

A közelmúltban a GYAC-ba igazolt Bíró André a korábbi Davis Kupa-válogatott Filipenkó Viktorral férfi párosban döntőbe jutott a győri OB-n, ahol a Balázs, Kisgyörgy kettőstől vereséget szenvedtek. A tisztán győri pár, a Bozsoki-Trapli duó negyeddöntőbe jutott az OB-n. A nők között a győri Bartosik Réka tudott egy meccset nyerni egyéniben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában