SopronFest

2024.05.12. 19:18

Hűség Városa címmel nyílt kiállítás a SopronFesten - fotók

Kezdetét vette a hétvégén az egész várost megmozgató tíznapos rendezvénysorozat, a SopronFest, melynek részeként csoportos kiállítás nyílt vasárnap Hűség Városa címmel.

Papp Fanni

A Hűség Városa című csoportos tárlat Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter alkotásait  mutatja be. Az alkotók a felkérést követően maguk dönthettek arról, hogy a hűség témájához kapcsolódva válogatnak-e a már létező műveik közül, vagy erre az alkalomra új alkotásokat készítenek. A mintegy 70 alkotást bemutató kiállítás a soproni Liszt Központ Munkácsy termében május 12. és május 20. között ingyenesen látogatható, a művészek több alkalommal tárlatvezetést is tartanak. 

A kiállítást vasárnap délután Lévai Anikó, Magyarország miniszterelnökének felesége nyitotta meg, amelyen valamennyi alkotó is részt vett a soproni városvezetés, valamint a város országgyűlési képviselői mellett.

Az igazság hogy, rég jártam Sopronban, de nagyon örülök, hogy itt lehetek Magyarország nyugati részének legszebb, leghűségesebb városában. Ugyan nem vagyok műszakértő, de az alkotás öröme része volt a gyermekkoromnak, hiszen egy művésztelep mellett nőttem fel. Az itt bemutatott művek pedig remekül reflektálnak a világra, a korra, a környezetre, amiben élünk

- osztotta meg gondolatait Lévai Anikó. 

Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter - a hét művész mindegyikéhez sok éves, szoros kapcsolat fűzi a SopronFest szervezőit. A csoportos kiállítás szerkesztésekor az alkotók maguk dönthettek arról, hogy a hűség témájához kapcsolódva válogatnak-e a már létező műveik közül, vagy erre az alkalomra új alkotásokat készítenek. Weiler Péter például egy teljesen új kollekcióval érkezik. A képein megjelenő művészek mindegyike külföldön lett igazán sikeres, de mindvégig büszkén vállalták, hogy magyarok, és tartották a magyarsággal, az óhazával a kapcsolatot. Hűségesek maradtak az országhoz, még ha nem is éltek itthon. Ef Zámbó István és Bukta Imre egy-egy egészen egyedülálló válogatást mutat be, amelyben évtizedekkel ezelőtt született, ritkán látott alkotások éppúgy helyet kaptak, mint néhány ikonikus remekmű eredeti példánya. Sibitka Panni – rá jellemző módon – belső terekre koncentrált, elsősorban a fürdőszobák ragadták meg most is a fantáziáját. „Fontos, hogy saját magunkhoz hűségesek legyünk, elfogadjuk a nehézségeinket és szeressük önmagunkat” – mondja a művész. Bereczki Kata az emlékeihez hűséges – ahogyan fogalmaz. Lehet az egy tárgy, egy autó, a hazánk, a családunk. Ezeket az emlékeket eleveníti fel a SopronFest ART keretében kiállított képein, Soós Nóra és Labrosse Dániel pedig régi és új alkotásokkal jelenik meg a Liszt Központ Munkácsy termében.

A kiállítás megnyitóján Farkas Ciprián polgármestere felidézte, alig több mint száz esztendeje annak, hogy Sopron beírta magát a történelemkönyvekbe, mint a leghűségesebb város, amikor az itt élő polgárok Magyarország mellett tették le a voksukat a népszavazáson. Ezt követően a polgármester kitüntetést adott át Ef Zámbó Istvánnak a Sopronért tett sok-sok fáradozásért. Ef Zámbó István „Öcsi” nevéhez fűződnek a városban szerte megtalálható színes szobor-székek, melyek arra emlékeztetnek, a legnagyobb világsztárok közül kik fordultak már meg Sopronban. Idén, a SopronFest alkalmából „Öcsi” - ahogyan sokan hívják a művész legendát - Azahriah-nak készített egy szobor-széket, amelyet május 18-án, a koncertje napján vesz majd át a fiatal sztár. Ef Zámbó István a rendszerváltás évfordulója alkalmából két alkalommal is „alakított át” Trabantokat műalkotásokká Sopronban. Az egyik „jár-mű-tárgy” büszke gazdája Sopron, a másiké pedig a Terror Háza Múzeum.

A Munkácsy teremben bemutatkozó művészekkel a Mária-szobor tövében felépülő művésznegyedben is találkozhat a közönség május 16-tól. A kezeik nyomán megszülető hatalmas, szív alakú szobrok, a hűség szimbólumai, melyeket a későbbiekben jótékonysági céllal értékesítenek. Arról, hogy az egyes művekből befolyt bevételből milyen ügyeket támogatnak a vásárlók, maguk az alkotók döntenek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában