Megköszönték a munkáját

2024.05.23. 19:06

Díjjal búcsúztak dr. Cseh Sándortól, a Szent László Látogatóközpont igazgatójától Győrben – fotók

A Győri Egyházmegye csütörtökön ünnepélyesen köszönt el nyugdíjba vonulása alkalmából dr. Cseh Sándortól, a Szent László Látogatóközpont igazgatójától a Brenner János Hittudományi Főiskola épületében.

Kisalföld.hu

Fotó: Csapó Balázs

Az eseményen – a látogatóközpont munkatársainak jelenlétében – Veres András megyéspüspök köszönte meg tevékenységét, és átadta, a „Győri Egyházmegyéért”-díjat, melyet ő vehetett át először áldozatos munkájáért.

Cseh Sándor beszédében elmondta: büszkén gondol vissza az itt eltöltött évekre.  –A Káptalandomb virágzik, megtalálható itt a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ, a Szent László Kegytárgy- és Ajándékbolt, vagy éppen a Café Collis, a fogyatékkal élők által működtetett kávéház. Emellett állandó kiállítások, tárlatok, valamint a vallási turizmus színtere –hangsúlyozta.

Cseh Sándor évekig volt a Győr Egyházmegyei Vagyonkezelő Központ igazgatója, előtte a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar (ma már a Széchenyi István Egyetem része) dékánjaként dolgozott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában