„Legyen lelke Isten árnyékában”

2024.02.22. 11:35

Bemutatták a tatai zsidó temető történetét és sírköveit ismertető e-könyvet

„Legyen lelke Isten árnyékában” címmel rendezték meg a tatai zsidó temető történetét és XVIII–XXI. századi sírköveit ismertető e-könyv bemutatóját február 19-én a piarista rendházban.

Kisalföld.hu

A tatai zsidó temető hazánk egyik legrégebbi, máig is működő sírkertje, amelyet a XVIII. század közepén alapítottak a tatai és a környező települések izraelita felekezetű lakosai. A magyarországi zsidó temetők közül itt található a legtöbb XVIII. században keletkezett síremlék, valamint az ország legrégebbi (1740), még eredeti helyén álló sírköve is. A tatai zsidó temető és XVIII–XX. századi sírköveinek tudományos vizsgálata című, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány pályázati támogatásával lezajlott projekt a temető és annak síremlékei vallás-, hely-, művelődés-, társadalom- és művészettörténeti értékeinek tudományos igényű feltárására, megörökítésére és közzétételére vállalkozott, szakértők bevonásával. 

Az eseményen szakmai előadásokat hallhattak az érdeklődők többek között a temetőkutatások tudományos értékéről, valamint a projekt céljáról és eredményeiről. Fotó: tata.hu

A város máig épségben meglévő és működő izraelita temetője az egykor itt élt zsidó lakosság nagy számára és jelentőségére utal, hiszen itt élt a régi Komárom vármegye legnagyobb lélekszámú zsidó közössége. A temetőt a XVIII. század óta használják, így a helyi zsidóság mintegy 250 éves története rekonstruálható a síremlékekből. 

A városházán dr. Simonik Péter, a Széchenyi István Egyetem szociális tanulmányok és szociológia tanszékének oktatója még a tavalyi konferencián tájékoztatott arról, hogy a projekt céljai között szerepelt a temető történetének feldolgozása, dr. Goldberger Izidor 1922-ben kiadott kötetének fordítása, a sírfeliratok leírása, adatainak rögzítése, valamint az elhunytakra vonatkozó anyakönyvi bejegyzések kigyűjtése. 

A könyvbemutatón Michl József, Tata polgármestere köszönetet mondott a Goldberger Alapítványnak, a kutatás minden résztvevőjének, támogatójának és a könyv szerzői­nek. A városvezető kiemelte, hogy az elmúlt időszakban végzett tudományos munka egy teljesen új oldaláról ismerteti meg velünk a temetőt, s ezzel segít megértenünk annak titkait is, azokat az üzeneteket, melyeket a sírfeliratok közvetítenek számunkra. 

A projekt tervezése 2021-ben kezdődött, a Goldberger Alapítvány még abban az évben felvette a kapcsolatot a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal, és egyeztettek az önkormányzattal is, a város pedig felvállalta a projekt koordinálását. 2021 végén létrejött a négyfős szakmai munkacsoport, melynek tagja dr. Balogh István, dr. Simonik Péter, dr. Mislovics Erzsébet és Kerti Katalin. 2022-ben nyújtották be a pályázatot, amellyel támogatást nyertek, és megkezdődhetett a munka a gyakorlatban is. A kutatás végeredményeként 88-féle adatot rögzítettek 1841 emberről. 

A február 19-én bemutatott e-könyv négy részből áll. Az első tanulmány szerzője, dr. Simonik Péter (SZE, Győr) a tatai zsidó temető történetét és működési sajátosságait foglalja össze a sírkert létesítésétől egészen napjainkig. A második fejezetben, dr. Mislovics Erzsébet (SZTE, Szeged) és dr. Balogh István (OR-ZSE, Budapest) munkájában a sírkertben található XVIII. századi héber nyelvű sírfeliratok dr. Goldberger Izidor főrabbi által 1922-ben készített teljes szövegű leiratait olvashatjuk a magyar nyelvű fordítással együtt. A kötetben jelennek meg először a szerzőpáros által a kutatás során fellelt további XVIII. századi sírfeliratok leiratai, valamint azok fordításai és tudományos elemzése. A következő tanulmány Kerti Katalin és dr. Simonik Péter munkája, a helyi társadalmi és gazdasági életben jelentős szerepet játszó, és a temetőben nyugvó személyek egy részének családtörténetébe nyújt betekintést, ezzel is jelezve a sírfeliratok adatainak feldolgozásában rejlő további lehetőségeket. A kötetet a projekt keretében beazonosított és bizonyíthatóan a temetőben nyugvó 1841 személy legfontosabb adatait tartalmazó adattár zárja. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában