Az ország legjobb ifjú trombitása Kéthelyi Gergely

– Édesapám zenetanárként ragaszkodott hozzá, hogy a testvéreimmel megtanuljunk valamilyen hangszeren játszani. A hangszerválasztásnál nekem a harsona tetszett a legjobban, de akkor még kicsi voltam ahhoz, így kezdtem trombitálni. Nagyon sok mindent köszönhetek a zenélésnek. Ezért is örülök, hogy mikor kiskamaszként abba akartam hagyni, édesapám rábeszélt a folytatásra – folytatta Kéthelyi Gergely, majd hozzátette: a gimnáziumban nem volt egyszerű beilleszteni a feladatok közé a napi 2–3 óra gyakorlást. 

– Az a tapasztalatom, hogy a gyakorlás minősége többet számít, mint a hossza. Mivel amúgy is szoros a napirendünk, ezért fontos, hogy a rendelkezésemre álló időt a lehető leghatékonyabban használjam ki. Ugyanakkor a zenélés egyben közösségi program is számomra – fejtette ki Gergely.

– Kiss Zsolttal, aki a tanárunk és egyben a bazilika orgonaművésze, sok projektben kooperáltunk. Több zenei műhely is van, köztük egy jazzimprovizációs foglalkozás, ahol több diáktársammal zenélünk együtt. A zene és a sport nem tér el egymástól annyira, mint azt sokan hiszik. Aki már adott elő jól begyakorolt darabot színpadon, tudja, hogy itt is át lehet élni ugyanazt az adrenalinlöketet, ugyanazt a katarzis­élményt, mint a sport- pályán. 

– Egy ilyen eredmény és a vele járó lehetőség mindig piszkálja az ember fantáziáját. Ennek ellenére egyelőre nem hivatásos zenészként képzelem el a pályámat. Idén érettségizem, és jogászként szeretnék továbbtanulni. Jelenleg még keresem a lehetőségeket, hogy egy együttesben vagy egyéb módon folytassam a trombitálást, de mindenképp szeretném, hogy a zene továbbra is az életem része maradjon valamilyen formában.