Műfajok kavalkádja

2023.11.15. 10:24

Igazi fúvószenekari kavalkád lesz a hétvégén Győrben

Közös ünnep és zenélés – az ingolstadti Audi Bläserphilharmonie is színpadra áll a hétvégén

Ollári Gergely

Forrás: Kisalföld archív

Fotó: Csapó Balázs

Nem mindennapi fúvószenei kavalkáddal indítja el a Zenélő Hétvégék sorozatát a Győri Filharmonikus Zenekar. November 18-án és 19-én közös muzsikálással varázsolják el a közönséget a Széchenyi István Egyetem berkein belül működő Győr Symphonic Banddel. A 18-i koncert első felében fellép testvérvárosunk, Ingolstadt kitűnő együttese: az Audi Bläserphilharmonie is. A tematikus hétvégén, ahol a fúvós hangszerek lesznek a főszereplők, a közös próbákba is bepillanthatnak a résztvevő gyermekek.

Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója szerint a két együttes közös koncertjén egy eddig ismeretlen világba kalauzolják el az érdeklődőket.

– A koncerteken kevésbé ismert zeneszerzők dallamaival találkozhat közönségünk. A műfaj remekműveiben egyszerre lelhetjük fel a filmzene, a klasszikus repertoár és a könnyűzene jellegzetes vonásait, melyek elegye remek szórakozást ígér – fogalmazott az igazgató.

BQ4A9327
Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója. 
Fotó: Nagy Gábor / Forrás: Kisalföld archív

Szabó Ferenc, a Széchenyi István Egyetem művésztanára, a Győr Symphonic Band karmestere szerint a Győri Filharmonikus Zenekar szinte az egyetlen olyan professzionális szimfonikus zenekar az országban, amely saját sorozataiban ad lehetőséget az igényes fúvószene népszerűsítéséhez.

A művészeti kar szakembere a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökeként nyolc éve hozzávetőlegesen kilencven zenekar munkáját koordinálja országszerte.

–A fúvószenét általában „egyenruhás” zenekarokkal azonosítják, miközben ennek a műfajnak, amit mi csinálunk, és majd a közönség is hallhat, Nyugat-Európában, Amerikában vagy éppen a Közel-Keleten óriási kultusza, komoly hagyománya és tartalmas repertoárja van. Egy profi szimfonikus zenekar, annak muzsikusai nem szoktak fellépni fúvószenekarokkal – mondta el lapunknak Szabó Ferenc. 

Szabó Ferenc, a Széchenyi István Egyetem művésztanára, a Győr Symphonic Band karmestere.
Forrás: SZE

Hozzátette: több szempontból is izgalmas, ünnepi hétvégének néznek elébe. A Széchenyi István Egyetem hallgatói számára nagy öröm és lehetőség, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar profi zenészeivel együtt léphetnek a Richter Terem színpadára. Az Audi Bläserphilharmonie-val közös zárószám, Julius Fučik Gigantic March c. indulója pedig lehetőséget ad arra, hogy tapasztalatot cseréljen a két zenekar.

– Fontos, hogy a fúvószene előtérbe kerüljön, és hogy látszódjanak ezek a zenekarok. A város kulturális sokszínűségéhez hozzátartoznak, már csak azért is, mert roppant népszerűek, és sokan szeretik őket – tette hozzá Fűke Géza.

A Zenélő Hétvégék sorozat.

Mutatjuk a november 18-19-i hétvége bőséges kínálatát:

–ismerkedés az ingolstadti Audi Bläserphilharmonie-val és a Győri Filharmonikus Zenekarral, a gyerekek bepillanthatnak a közös próbákba és megnézhetik „A csodálatos fúvósok” című koncertet;

–interjút készíthetnek fellépő művészekkel, beszélgethetnek az est győri karmesterével, Szabó Ferenccel;

–hangszersimogató, fókuszban az ütős hangszerekkel;

–interaktív és szuperkreatív zenés-játékos feladatok;

–Dalolda - éneklés, dalolás, dalírás;

–Boom Whackers - játék a ritmikus, színes csövekkel;

–újra hódít a Szellemszoba;

–MoziDoboz és Karaoke - filmrészletek, videoklipek és éneklés!!!

A Zenélő hétvége programja:

2023.11.18. szombat: 9:00-13:30

2023.11.19. vasárnap: 13:30-16:30

17:18–18:30 (koncert)

A hangverseny idején a kisebbekre – igény szerint – óvónők, óvodapedagógusok vigyáznak a Richter Terem Fesztiváltermében.

A jelentkezéseket a [email protected]ímre várják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában