Száll a kakukk fészkére

2023.10.01. 15:14

A sárkányok után újabb sikerdarab ­Csornán a bősárkányi színjátszók előadásában

A Száll a kakukk fészkére amerikai filmdráma színpadi adaptációját nézhetik meg az érdeklődők október 7-én Csornán, a bősárkányi Bő-Art amatőr színjátszó társulat előadásában. A produkció eddig mindenhol lenyűgözte a közönséget.

Cs. Kovács Attila

Négy évvel ezelőtt egy előadásra állt össze a csapat. Együtt maradtak és komoly darabokat visznek színpadra.

Csornán, a Városi Művelődési Központban lép színpadra a bősárkányi amatőr színjátszó kör, a Bő-Art társulat. Nagy utat járt be a csoport a 2019-es megalakulása óta. Megannyi díj és szereplés van már a hátuk mögött, bemutatkoztak például a budapesti Nemzeti Színházban is. Németh Fáni, a társulat vezetője számolt be a Kisalföldnek a közelmúlt történéseiről. 

– 2019-ben egyszeri alkalomra állt össze a csapat, az István, a király rockopera bemutatására. Aztán olyan szerencsés helyzet alakult ki, hogy együtt maradtunk, azóta is játszunk, és nagyon élvezzük – mutatta be a kezdeteket Németh Fáni. – Második darabunk A sárkányok hallgatnak címet viselte, amit a Pajtaszínház programsorozat keretében tanultunk meg, és eljutottunk vele a Nemzeti Színházban tartott ötödik Pajtaszínházi Szemlére. Ez ugyan nem verseny volt, de elnyertük a legjobb előadásnak járó különdíjat. Aztán jött a covidos időszak, amikor bezártak az intézmények, ám ekkor sem szakadtunk el egymástól. Online videókat, műsorokat készítettünk; ünnepi műsorokat, dalklipet, mesét. Ezután vágtunk bele legújabb nagy vállalkozásunkba. 

Tudtuk, hogy nem könnyű előadás, de bevállaltuk.

Németh Fáni a Száll a kakukk fészkére című Ken Kesey-regény színpadi változatára utalt. Az ötlet pedig abból adódott, hogy a bősárkányi egészségház felújításakor leselejteztek jó néhány orvosi köpenyt. Adott volt tehát a lehetőség, hogy „orvosdarabot” válasszanak. 

– Tudtuk, hogy nem könnyű előadás, de bevállaltuk. Tizenegy hónapon keresztül hetente kétszer próbáltunk, és tavaly novemberben mutattuk be először Bősárkányban. A premier után röviddel már Mosonmagyaróváron, a Moson Vármegye Színjátszó Találkozón kaptunk vele arany minősítést, és szinte minden díjat elhoztunk: miénk lett a legjobb rendezőnek és a legjobb főszereplőnek járó elismerés. Azóta többször is játszottuk, például a Színházi Olimpián Szombathelyen kétszer is. Legutóbb Jánossomorján adtuk elő, most Csornára készülünk vele. 

A jegyek fogynak, aki látni szeretné a Bő-Art produkcióját, igyekezzen szerezni az október 7-i előadásra. Kaphatók Csornán a Városi Művelődési Központban, valamint Bősárkányban a könyvtárban. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában