2023.03.15. 21:59
Az én Rábaközöm - Vetített képes előadás a természet szépségeiről
Érdeklődő volt a közönség – emelte ki Molnár István, aki szakmai tudnivalókat is megosztott egy-egy kép elkészültével kapcsolatban a hallgatósággal, „Az én Rábaközöm” címmel ugyanis előadást tartott a természetfotós.
Érdeklődő volt az előadáson a közönség, várható a folytatás. Fotó: Harang Ramóna
Árvai Eszter művelődésszervező kiemelte, megvan az igény az effajta közösségi összejövetelekre. Molnár István képein pedig látszik, hogy nagyon sok munka van bennük.
– A fotók önmagukért beszéltek, érezhető rajtuk a befektetett türelem és a természet szeretete. A felhíváson szereplő Rodin-idézet pont passzolt a művelődési házban tartott előadáshoz.
„A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg” – míg mi többnyire elszaladunk mellette, addig Molnár István megragadja azt.
Közel 240 képet vetített le a természetfotós. – Igyekeztem kicsit más aspektusból megmutatni a közvetlen környezetünket, azt, hogy milyen szép helyen élünk. A Rábaköz épített örökségeiről is hoztam fotókat, például beledi utcaképeket, majd áttértünk a természetben készült felvételekre – mondta Molnár István, aki kulisszatitkokat is megosztott.
– A fényképkészítés körülményeiről is beszéltem, arról, hogyan lehet például motiválni a nagyvadakat. Téli képek is megjelentek a vetítővásznon, de kedvelt téma volt a madarak és a virágok. Szó volt a madáretetésről és arról, hogyan kell viselkednünk a természetben. Aktív volt a közönség, bátran kérdeztek. Két érdekességgel készültem, az egyik a szürke gém, a másik a színpompás jégmadár víz alatti vadászata volt. Örömmel töltött el, hogy a helyiek mellett szakmai berkekből is voltak érdeklődők – mondta Molnár István.
A fotós egy kiállítással felérő élményanyagot prezentált, a résztvevők pedig a folytatás igényével búcsúztak tőle. Amint azt Árvai Eszter megerősítette, a folytatás nem marad el.
– Ajánlom mindenkinek, hogy a legközelebbi alkalomra jöjjön el, csodálkozzon rá a fotókra, és talán más szemmel nézi majd a világot.