Táncművészet

2022.07.08. 13:31

Legek évada könnyes búcsúkkal - Évadzárót tartott a Győri Balett - fotók

Pénteken tartotta évadzáró társulati ülését a Győri Balett a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Simon Roberta

Fotó: Csapó Balázs

Fotó: Csapó Balázs

Veleki László elsőként az évad legszomorúbb pillanataira emlékezett: elvesztettük Loósz Krisztina táncművészt, a Győri Balett egykori táncosát, Sterbinszky László balettművészt, a Győri Balett volt balettmesterét, Lakatos Gy. László grafikusművészt és Markó Iván táncművész, a Győri Balett alapító igazgatóját.  92 előadással és 9 bemutatóval zárta a társulat a 2021/22-es évadát, őrületes tempót diktáltak a pandémia ellenére is, valamint  újabb három éves szerződést kötöttek az Audi Hungariával. Arculatot váltottak és elindult az új honlapjuk, ami több százezer látogatót vonzott. 

Bemutatták a Kaposfesten a Bach Másként című koreográfiájukat Várdai István Liszt-díjas csellóművésszel, majd a Chaos és The Waves című darabjaikat. Ezután következett a Mimi és a Moments to Stravinsky. Újabb gyermekelőadással, a Kippkopp karácsonyával örvendeztették meg a legkisebbeket, és műsorra tűzték a One way to heaven-t is. A GisL, túlélve a Covidot nagy sikert aratott. Tavasszal a Tiszta forrás című darabjukkal hódították meg Dubajt. A 17. Magyar Táncfesztiválon elindították Minifesztiváljukat, aminek keretében bemutatták a Ne bánts!-ot és az Egy lépéssel közelebb kortárs estjükön Sebestyén Bálint Műanyag szimfónia és Luigi Iannone Tales of life című darabját. A repertoáron tartották: Anna Karenina, GisL, Romance, Bolero, Körforgás est, Maszkabál, Kippkopp és Tipptopp.

Turnéztak Erdélyben, és megannyi gálán vettek részt.

Idén könnyes búcsút vettek Cserpák Szabinától, Harangozó-díjas táncművészüktől, valamint Kaszab Bencétől Annabell Hustace és Golubkovics Gergely táncművészektől, akik máshol folytatják pályafutásukat.

Artem Pozdeev táncművész befejezi a táncművészi karrierjét, és elköszön a társulattól.

A 2021/22-es évadban is számos díjjal jutalmazták az együttes tagjait: Katavics Lajos "Golyó" műszaki vezető a Magyar kultúra napja alkalmából, a Győri Balett tagjaként nyújtott kiemelkedő színvonalú tevékenységéért emléklapot vehetett át. Lukács András - Az évad legjobb alkotója díjban részesült, Matuza Adrienn - Az évad legjobb női táncművésze, Daichi Uematsu - Az évad legjobb férfi táncművésze lett.

További elismerések: Marjai Lili Anna Carmen-díj 2020, Daichi Uematsu Carmen-díj 2021, Engelbrecht Patrik Kardirex-díj, Herkovics Eszter Adria „Audi - A Minőségi Táncművészetért-díj”, Jekli Zoltán Harangozó-díj, Velekei László Érdemes Művész

Idén az Ezüst Babér-díjat a társulat a titkos szavazáson Szentiványi Richardnak ítélte oda. Jutalmat vehetett át Berzéki Melinda, aki tíz éve a társulat tagja, valamint Horváth Kada Tibor. Tizenöt éve erősíti a csapatot Gyurmánczi Diána és Krokker Katalin. Húsz éves jutalmat vehetett át Szalai Judit, Kőhalmi-Kara Zsuzsanna pedig harminc éve a Győri Balett tagja, aki egyúttal jubileumi elismerést is kapott. 

Örökös tagnak választották Krokker Andrást, aki 311 hónapja kifogástalan munkát végző kolléga. A lehetetlent is megoldja. Nemcsak a Győri Balett produkciói kapcsán lehet rá számítani, hanem bármikor bármiben örömmel segít. „A legjobb munkaerő, akivel valaha is együtt dolgoztam. Sok évvel ezelőtt egy svájci színházban véletlenül összehúztam a függönyt, így a vetítés teljesen elmozdult a 2. felvonásra, de ő nem kiabált, csak bánatosan ült a számítógép mögött, hogy a maximális precizitással beállított „Zorba hegy” kockái kissé összecsúsztak” - mondta el Velekei László balettigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában