Hangszert vásárol az elnyert összegből

2022.01.12. 12:20

A18 éves győri fuvolista is támogatást nyert a MOL Tehetségtámogató Programjában

A tehetséges győri zenész, Molnár Imola sikerrel pályázott a MOL Tehetségtámogató Programra, amely az idei tanévben összesen 20 millió forinttal segíti a 10-23 év közötti tehetségek pályafutását.

Forrás: MOL Alapítvány

Országszerte összesen 63 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást, köztük ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, a matematika és a természettudományok mellett az informatika és a csillagászat fiatal művelői, kutatói. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

 

A keretösszeg hatszorosára érkezett pályázat

 

2021-ben összesen 275 pályázat érkezett be a Tehetségtámogató Program művészet és tudomány kategóriáiban, a megpályázott összeg pedig több mint hatszorosa volt a rendelkezésre álló keretnek. A szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró MOL Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy összesen 63 fiatal nyeri el a pályázati támogatást. 

 

A 10-18 éves korosztály legeredményesebb képviselői összesen 15 millió Ft támogatásban részesültek, míg a 19-23 éves, korábban már alapítványi támogatást elnyert fiatalok a Klasszis kategóriában összesen 5 millió Ft-ra pályázhattak. 

 

Győr–Moson–Sopron megyéből a győri Molnár Imola pályázatát tartotta támogatásra érdemesnek a kuratórium. Forrás: MOL Alapítvány

 

A 18 éves fiatal kilencévesen kezdett fuvolázni, jelenleg a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanulója. Több hazai és nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel, valamint fellépett a Győri Filharmonikusokkal is. A támogatásból egy kézzel készített fuvolát szeretne beszerezni.

 

A zsűri tagjai idén Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés–tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika–fizika szakos tanár, népzenész voltak. Elsődleges bírálati szempontjuk a pályázók eddigi eredményessége és jelenlegi igényük indokoltsága volt. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

 

A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket; eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette. A támogatottak teljes listája a MOL Alapítvány honlapján érhető el >>

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában