Fertőd

2019.10.31. 10:06

Vastag Csaba koncert Eszterházán

Advent második hétvégéjén, 2019. december 7. szombaton este 7 órakor Vastag Csaba lép fel a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházának színpadán.

kisalfold.hu

Fotó: Viktor Maczko

Zenekaros adventi koncertjén a nagy múltú, bensőséges falak között egy nagyon személyes koncerttel várja eszterházai közönségét a művész, amelyen saját számai mellett az ünnepkörhöz tartozó örökzöldek hangzanak fel.

Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik. Hosszú ideig rock-zenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Közel két évig a RapSzínHáz társulatával lépett fel, majd a Popdaráló című műsorban láthatták a tévénézők. A széles körű ismeretséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg a számára, ahová testvérével, Tamással együtt jelentkezett. A több hónapos komoly versenyt 2010 decemberében Csaba nyerte meg. A győzelem óta alaposan felpörgött az élete; azóta itthon, valamint a környező országokban is fellépésről-fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos rádióadók. Az energikus, maximalista énekes berobbanása óta háromszoros Fonogram-díjas előadó lett, platinalemezek és megszámlálhatatlan egyéb zenei és művészeti díj tulajdonosa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában