Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum

2024.05.25. 17:00

Fogyasztói tudatosságra nevel a győri iskola

Államtitkári látogatás a győri iskolában.

Kisalföld.hu

A Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumba látogatott május 17-én dr. Tóth Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium jogalkotásáért felelős államtitkára, aki a 9. évfolyam tanulóinak tartott rendhagyó fogyasztóvédelmi órát. A közvetlen hangvételű, rendkívül érdekes előadás nagy tetszést aratott a tanulók körében, akik büszkék arra, hogy a Deák a Fogyasztói tudatosságra nevelő intézmények közé tartozik. Ennek keretében először beszélt a diákoknak az elektronikus kereskedelemről, annak buktatóiról, ismertette a fogyasztóvédelem jelentőségét. Példákkal szemléltette a tranzakcióval kapcsolatos problémákat, bemutatta az adásvételi ügylet, valamint az elállási jog jellemzőit. Demonstrálta a sötét mintázatok kockázatának és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak a fogalmát. Ismertette a Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Békéltető Testület – mint alternatív vitarendezési fórumok – közötti különbséget, rámutatott a GVH, a NÉBIH, illetve az Európai Fogyasztói Központ szerepére és feladataira.

Dr. Tóth Zoltán az Igazságügyi Minisztérium jogalkotásáért felelős államtitkárának látogatása a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumban
Dr. Tóth Zoltán az Igazságügyi Minisztérium jogalkotásáért felelős államtitkárának látogatása a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumban 
Forrás:  Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában