EzTörténtKisalföld

2024.05.27. 12:23

Erről írtunk 65 éve a Kisalföld oldalain - Féltékenység

Erről írtunk 65, 25 és 15 éve a Kisalföld napilap hasábjain május 27-én.

Kisalföld.hu

65 éve - Féltékenység

Ragyogóan szép volt. Divatos, formás, csak úgy áradt belőle az újdonság varázsa. És akik ismerték, azt mesélték róla, hogy ügyes. Hihetetlenül, boszorkányosan ügyes a munkában. A Cardo Bútorgyár férfinépe áradozva dicsérte, sokan minden percüket mellette töltötték. Vagy ötven asszony, lány figyelte gyanakvóan. Szerették volna felfedezni, hogy a sok szépet és jót csak az újdonságok iránti elfogultság mondatja az emberekkel, hogy mégsem lesz majd olyan félelmetes a vetélytársuk, mint amilyennek a hírek mutatják. De féltek tőle, mert hátha mégis . . .mégis legyőzi, feleslegessé teszi őket? — És ha mégsem olyan nagyszerű, mint amilyennek híresztelik? Nem, az sem lehet, a felcsigázott várakozás után a csalódás is szörnyű lenne . . . Asszonyi következetességgel maguk sem tudták már, mit kívánnak jobban: a vetélytárs csúfos kudarcát, vagy vitathatatlan diadalát? A vetélytárs pedig tudomást sem vett a körülötte kavargó érzelmi viharról, rokonszenv és ellenszenv megnyilvánulásairól, összecsapásairól. Nem mintha gőgös lett volna. Dehogy! Csak hát akármilyen kitűnő tulajdonságai voltak is, érzelmeket mégsem várhat senki egy fényezőgéptől, még ha mindjárt a legkorszerűbb poliészterlakköntő gép is az „illető“, a „vetélytárs“ ... Mert ez a gép váltotta ki a Cardo Bútorgyár asszonyainak féltékenységét. Hát hogyne? Ők már hosszú évek, sőt évtizedek óta csiszolják, fényezik a bútorlapokat, és most megjelenik ez a „Poli Eszter“ nevű masina, s azzal fenyegeti őket, hogy máról holnapra felesleges lesz a munkájuk, hozzáértésük, mert az új gép kétszer annyi bútorlapot fényez majd naponta, mint amennyit ők csináltak fáradságos munkával . . . No,persze az is igaz, hogy nagyon megkönnyíti a munkát, aztán a több, szebb, jobb bútorlap — több, szebb, jobb bútort is jelent, és éppen az asszonyok ne tudnák, hogy erre milyen nagy szükség van? — Hát így aztán asszony legyen a talpán, aki el tudja dönteni, mit kívánnak jobban: kudarcot, vagy diadalt annak az „Eszternek“? És a napokban az új poliészterlakköntő gép végre bemutatkozott.Könnyedén, gyorsan, kapkodás és zajongás nélkül önti a bútorlapokra a félmilliméter vastagságú tükörfényes poliészterlakkot,minden eddiginél tartósabb és szebb polírozást adva a bútorlapoknak. Mindenki egyöntetű elismeréssel nyilatkozik róla, de legbensőbb barátai, Szolnoki István és Horváth László művezetők még csak kísérletnek tekintik a mostani teljesítményét. Lesz még szebb is, jobb is, gyorsabb is — mondogatják — és figyelik minden rezdülését, tökéletesítik minden mozdulatát. A szerelők pedig már készítik a három légpárnás csiszológépet, amely majd tényleg tökéletesebbé teszi a bútorlapok gépesített „kozmetikázását“. Így hát a bútorgyári asszonyok vetélytársa teljes diadalt aratott. Teljeset bizony, mert nem csak beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hanem kitűnő „viselkedésével“ azonnal elnyerte az asszonyok, lányok elismerését is. Aztán az elismerésben rejlő parányi irigység is lassan felenged, az idegenkedést, a félelmet lassan-lassan a barátság váltja fel, hiszen a jövevény nem szorítja háttérbe őket, nem teszi feleslegessé munkájukat, szakértelmüket. Ellenkezőleg, a munkásállam azért hozta ide, hogy a munka nehezét magára vállalja, s az asszonyoknak több jusson a munka szépségéből, kevesebb a nehezéből. Így aztán lassan már az asszonyok óvják legjobban volt vetélytársukat, nehogy valami baja történjék. S jaj,valahogy tüzet ne fogjon — no,nem a férfinéptől, hanem— a lobbanó gyufától, égő cigarettától, mert igen lobbanékony ez az „Eszter“, s ha egyszer lángra kap ... Nem is jó rágondolni! Szóval, mint ahogy az már okos embereknél történni szokott, a Cardó asszonyainál is a féltékenység szépen féltéssé szelídül.

Ez történt
Fotó: Kisalföld archívum

25 éve - Fontos a szoros kapcsolat 

Kétnapos terepgyakorlatukat az értékes és ritka növényeket rejtő gönyűi erdőben tartották a Széchenyi István Főiskola másodéves környezetmérnök szakos hallgatói. A biológia, az ökológia, a természetvédelem és a mikrobiológia szaktárgyakhoz kapcsolódó kötelező gyakorlathoz a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet vezetése adott segítséget azzal, hogy a hallgatókat autóbusszal szállították a helyszínre, amely kiváló lehetőséget nyújt a „botanizáláshoz”. Cserébe a főiskolások területfenntartási munkát végeztek. Kedden, amíg a húszfős csoport egyik fele ritkította a tisztáson kinőtt fahajtásokat, gyűjtötte a kiszáradt, letört ágakat, a többiek a növényekkel ismerkedtek. Tegnap helyet és feladatot cseréltek a hallgatók. A tájvédelmi körzet vezetője, Horváth Lajos fontosnak tartja a környezetmérnökök és a tájvédelmisek kapcsolatát. Az ilyen gyakorlatok igazán közel hozzák a jövő szakembereit a természethez, ami később, hivatásuk gyakorlása során kamatozik majd igazán. A természetnek is hasznos, mivel a hallgatók „tájmentő”munkája során, amikor a tisztásokat mentesítik a fahajtásoktól, „levegőhöz” és fényhez juttatják a ritka növényeket.Ugyanis ezek nem szeretik az árnyékot, az erdők aljában eltűnnének, a tisztásokon azonban dúsan teremnek. Csodálatos látványt nyújtanak az orchideafélék, a különféle árvalányhalak, a csajkavirág, a nőszirom, a henyeboroszlán és apókbangó. A kétnapos gyakorlat nagy felfedezése volt, amikor a főiskolások ezen a területen ritkaságszámba menő holdrutára bukkantak, ami egy, a páfrányfajba tartozó növény. A hallgatók szaktárgyi irányítója, dr. Alexay Zoltán főiskolai tanár, a természet nagy szerelmese és értője, élményt nyújtóan mutatott meg minden apróságot diákjainak. Szerinte is nagyon jó megoldás, hogy egy ilyen gyakorlatot a természetvédelmisekkel közösen tartanak meg. A hallgatók közvetlen közelről kísérhetik figyelemmel, hogy egy profi természetvédőnek mivel kell nap mint nap megbirkóznia. A kétnapos terepfoglalkozást háromnapos ökogeodéziai gyakorlat követi. Ezzel a főiskolások teljesítik az elméleti képzést kiegészítő kötelező gyakorlati feladataikat. 

Ez történt
Fotó: Kisalföld archívum

15 éve Győri táncos - berlini főszerep 

Rákász Dánielt háromezer jelentkező közül választották ki Berlinben a Dirty Dancing főszerepére. Az áprilisi premier óta a darabot nagy sikerrel játsszák a Theater am Potsdamer Platzban. A győri fiatalember ezzel berobbant a musicalvilágba. A 24 éves fiatalember családjában megkülönböztetett szerep jut a művészetnek, bátyja, Rákász Gergő orgonaművész évente többször megörvendezteti a győrieket koncertjeivel. Dánielt a zene, az éneklés mellett a tánc bűvölte el gyermekkorától kezdve, szülei biztatására mégis a Külkereskedelmi Főiskola pénzügyi szakán végzett kiváló eredménnyel. A tánc és a zene amolyan nagy szerelem maradt. Sorsszerűen, mert Rákász Dániel nyaranta többféle kurzusra, tanfolyamra járt, táncolni, énekelni tanult. Itthon a Vámpírok báljában táncolt és énekelt az operettszínházban, majd Németországban is. Itt talált rá az a nemzetközi cast, amely Patrick Swayze utódját kereste. Rákász Dániel ízig-vérig musicalszínész, elvégezte Kszel Attila színistúdióját, táncolni tanult Rovó Tamástól és a Fencing Táncklubban is leginkább ehhez kapott kedvet. - New Yorkból érkezett a castingoló csapat, Berlinbe kerestek táncost a Dirty Dancing férfi főszerepére, Johnnyéra - mesélte Rákász Dániel. - Rögtön nem is jelentkeztem, hiszen estéről estére játszottunk, ám mikor olvastam az újságokban, hogy még mindig nem találják Johnny szerepére a megfelelő embert, jelentkeztem. Visszahívtak, s csak rövid időm volt arra, hogy megtanuljam a szövegemet, a jeleneteket. Januártól iszonyú tempóban, teli várakozással, óriási szorgalommal és összetartással próbáltunk az áprilisi bemutatóig. A Dirty Dancing a nemzetközi stáb számára is különleges kihívást jelentett, hiszen tíz hét alatt több millió eurós költségvetésből állították színpadra Baby és Johnny történetét. A darabot ma már nagy sikerrel játsszák az 1800 nézőt befogadó berlini Theater am Potsdamer Platzban. Rákász Dániel ezzel együtt berobbant a musicalvilágba, történetesen éppen Berlinben. A kemény fizikai munkát a győri fiatalember ezzel együtt adománynak érzi, ugyanakkor szerényen mutatja a róla és a Baby szerepét alakító Janina Elkinről szóló újságokat és színes magazinokat. - Felelősséggel tartozom a csapat sikeréért, azért, hogy egy igazi közösség tagja lehetek - szögezte le Dániel, aki nem titkoltan a nemzetközi csapat szinte minden tagjától tanult valamit. A háromórás történet mondanivalója ma is időszerű: a rózsaszínűbe csomagolt boldogságsztorin túl fel kell ismernünk a magunk és mások vágyait, értékeit. Semmi nem születik ingyen, küzdeni kell a fontos dolgokért még akkor is, ha ez olykor fájdalmas és lemondással jár. A szerelem és a szeretet örök, amely túlmutat időn és helyen. Rákász Dániel mert álmodni és megküzdött érte. Esténként neki is dübörög a taps, a Dirty Dancing sikertörténete vele együtt teljes. 

Ez történt
Fotó: Kisalföld archívum


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában