2024.05.30. 15:14
Civilek Győrért Egyesület – Szeretnék újraindítani a győri panelprogramot
– A tudatos energiagazdálkodás és az energiahatékonyság növelése ma már elsősorban gazdasági és csak azután környezetvédelmi érdeke minden embernek –mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács László polgármesterjelölt, a Civilek Győrért Egyesület elnöke.
Kovács László - Fotó: Molcsányi Máté
Mint mondja: jó kezdeményezésnek tartották a panelprogramot, mely az energetikai szempontból elavult társasházak felújításának támogatására jött létre. Az azonban már elavult.
– Győrben számos panellakás van, amely pazarló módon bánik az energiával. Szeretnénk újraindítani a panelprogramot, olyan társasházaknak, amelyeknél még nem történt meg az energetikai felújítás. Továbbá tervezzük az önkormányzati fenntartású intézményekben, illetve óvodákban, bölcsődékben, szociális intézményekben az okos fűtésvezérlés program elindítását. Ez szoba és radiátor szinten tudná távolról vezérelni, hogy hány fokos hőmérséklet legyen egy adott helyiségben, és érzékelné a nyitva hagyott ablakokat is. Fontosnak tartjuk, hogy a város energetikailag is 21. századnak megfelelő legyen –tette hozzá beszédében.
Mint elhangzott: a panelprogram költségvetése a tervek szerint évente 4-5 társasház felújítását lesz képes fedezni. A kivitelezésben szeretnének győri vállalkozásokat bevonni, ezzel is növelve a városban tevékenykedő gazdasági szereplők teljesítményét.
Önkormányzati választások 2024
- Bősárkányban rekorddal született győzelem
- Így választottak a Győr-Moson-Sopronban élők - A megye összes polgármestere és képviselő-testületének összetétele egy cikkben
- Beledben marad Major Jenő a polgármester
- Horváth László Kapuvár új polgármestere
- Téten egy hajszállal nyert Bencsik Zoltán