A rendőrségen már megbánta

2024.05.15. 13:13

Bankkártyát lopott egy fiatalember, majd pizzát és mozijegyet vett vele Adyvárosban

A győri rendőrök befejezték a nyomozást azzal a fiatallal szemben, aki jogosulatlanul vásárolgatott egy sértett bankkártyájával.

Kisalföld.hu

Gyorsan elfogták a rendőrök a fiatalembert Győr adyvárosi negyedében. Fotóillusztráció: Kisalföld-archívum

Fotó: Kozma István

Egy helyi nő tett feljelentést a rendőrségen, hogy az ismeretlen körülmények között eltűnt bankkártyájával – a telefonjára érkezett SMS-ek szerint – valaki vásárlásokat hajtott végre Győrben, egy Ady-városi pizzériában, majd a közeli üzletközpont mozijában – osztotta meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Amikor a járőrök a vásárlások helyszínére siettek, azonosították az elkövetőt, egy fiatal fiút, akit elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságon.

A nyomozók a tettest április 10-én elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával vagy az ilyen eszközzel történő fizetés elfogadásával kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az elkövető a bűncselekményt beismerte, elmondása szerint nagyon megbánta.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság megosztotta tanácsait azért, hogy ne váljunk visszaélés áldozatává:

  • A bankkártyát és a PIN-kódot soha ne tárolja egy helyen, és ne írja rá a kártyára a kódot!
  • Amikor a bankkártyáját használja, ügyeljen arra, hogy senki ne láthassa a PIN-kód beütését!
  • Soha ne hagyja őrizetlenül bankkártyáját, és ne adja kölcsön senkinek!
  • Ne ossza meg senkivel a PIN-kódját!
  • Mindenképpen írja alá a kártyáját! Az aláírás hiánya megkönnyítheti a visszaélők dolgát!
  • Pénzfelvétel során bizonylatait ne hagyja az ATM-nél, illetve vásárlások alkalmával is tegye el azokat, mert a bizonylat bizalmas adatokat is tartalmazhat!
  • Abban az esetben, ha elvesztette vagy ellopták a kártyát, azonnal hívja a bankját, és tiltassa le azt!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában