Víz

2024.04.13. 08:25

Észak- Dunántúli Vízügyi Igazgatóság: az elárasztás is téma volt a bizottsági ülésen

Nemrég tartotta meg ülését a Szigetközi Üzemelési Bizottság az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kálóczy-téri védelmi központjában.

Kisalföld.hu

A szervezet annak idején azzal a céllal jött létre, hogy a szigetközi vízpótló rendszer üzemeltetéséhez kapcsolódó, időről időre szükséges egyeztetéseknek kereteket teremtsen – adta hírül az Észak- Dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Működésének kiemelt jelentősége van a térség szempontjából, mivel a vízpótló rendszer működése nem csak vízgazdálkodási feladat, hanem az üzemeltetés kihat a területen élő, gazdálkodó, vagy egyéb okból működő más szervezetek munkájára is. A Bizottság tagjai az igazgatóság mellett a térség önkormányzatait képviselő polgármesterek, az üzemelésben érintett hatóságok, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, a KAEG Zrt., illetve a Megyei Horgász Szövetség és a Szigetköz Natúrpark. Az idei első ülésen a résztvevők megvitatták a szigetközi hullámtéri és mentett oldali vízpótló rendszer, valamint a Mosoni-Duna torkolati műtárgy tavalyi üzemelési tapasztalatait, szó volt folyamatban lévő és tervezett, az Öreg-Dunát és a hullámtéri mellékágrendszert érintő beruházásokról. 

Kiemelt napirendi pont volt továbbá a szigetközi hullámtér tavaszi, részleges elárasztása, amelyhez kapcsolódóan Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője tartott részletes beszámolót a szúnyoggyérítés témakörében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában