Erről írtunk

2024.04.05. 21:59

20 éve írtunk arról, hogy Győr védi az ország légterét

10 éve - Választási kalauz voksolóknak 
A tegnapi adatok szerint 8 millió 19 ezer választópolgárt várnak az országgyűlési választáson holnap. Az országban 10.386 - ezen belül Győr-Moson-Sopron megyében 451, Komárom-Esztergomban pedig 301 szavazókör nyit ki reggel hat órakor. A szavazók voksaikat este hét óráig adhatják le az értesítőjükön lévő szavazókörben.

A választópolgárok két szavazólapot kapnak, az egyiken az adott körzet egyéni képviselőjelöltjei, a másikon az országos listát állított pártok szerepelnek. Az a választó, aki a parlamenti választásra kiterjedően is kérte felvételét a nemzetiségi névjegyzékbe, egy egyéni képviselő-választásra szolgáló és nemzetiségének listás szavazólapján adhatja le voksát. A jelöltek, illetve az országos listák a választási bizottságok által sorsolt sorrendben szerepelnek a szavazólapokon. 
Érvényesen szavazni egy jelöltre a neve melletti körbe, illetve egy listára, a neve feletti körbe két egymást metsző vonallal (+ vagy x jellel) lehet. Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehető figyelembe.

A szavazás elengedhetetlen feltétele a személyazonosság és a lakcím vagy személyi azonosító (személyi szám) igazolása. Ez többféle érvényes okmánnyal is megtehető, így például személyazonosító igazolvánnyal, vezetői engedéllyel, útlevéllel, illetve lakcímkártyával. Írásképtelen választópolgár helyett e tény feltüntetésével - a szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket. Aki testi fogyatékossága vagy egyéb ok miatt önállóan nem tudja kitölteni a szavazólapot, ehhez az általa választott segítőt igénybe veheti. Ha a választópolgár más személyt nem tud vagy nem akar megkérni, kérésére a szavazatszámláló bizottság két tagja együttesen segítséget nyújt. A látássérült választópolgár Braille-írással ellátott szavazósablont vehet igénybe. Ilyen sablon azokban a szavazókörökben áll rendelkezésre, ahol legalább egy választópolgár ezt előzetesen jelezte.

Az egészségi állapota, fogyatékossága, fogva tartása miatt, illetve mozgásában gátolt választópolgár mozgóurna iránti kérelmet nyújthat be. Ennek vasárnap délután három óráig kell megérkeznie a szavazatszámláló bizottsághoz. A kérelem akkor fogadható el, ha írásban nyújtották be, az érintett személy írta alá vagy írásbeli meghatalmazást adott valakinek, hogy helyette írja alá a kérelmet. Az igénylésnek tartalmaznia kell a szavazó nevét, születési helyét, anyja nevét, személyi azonosítóját, valamint a kérés indokát. Aki a lakóhelye szerinti szavazókörtől eltérő szavazókör területén tartózkodik a szavazás napján és tegnap délután négy óráig kérte átjelentkezését, a választási irodától az átjelentkezést követően kapott értesítőn szereplő kijelölt szavazókörben voksolhat. Az átjelentkezett választópolgár is igényelhet mozgóurnát a szavazás napján.

 

20 éve- Győr védi az ország légterét 
A haderő-átalakítást szabályozó kormányrendelet értelmében a jövőben a győri 12. légvédelmi rakétadandár védi az ország légterét. Az alakulat készen áll a jelenleg Nagyorosziban őrködő 5. légvédelmi - közismerten a Mistral - rakétaezred befogadására.

- A honvédelmi miniszter által elrendelt védelmi felülvizsgálat tavaly lezárult. Ennek eleme az a döntés, hogy az országnak egy légvédelmi rakétadandárja lesz, a győri - mondta a Kisalföldnek VargaLászlódandártábornok, a 12. légvédelmi rakétadandár parancsnoka, aki hozzátette, hogy az alakulat úgy lesz teljes, hogy a dandárba integrálják a nagyoroszi, Mistral rakétákkal felszerelt ezredet. A fúzióval kapcsolatban a tábornok elmondta: A légierő parancsnoka felhatalmazott, hogy a személyi döntéseket előkészítsük, s a technikai eszközök átcsoportosításával kapcsolatos teendőket elvégezzük. 
Győrben és Nagyorosziban is állománygyűlésen ismertettem a leendő szervezet felépítését s a feltételeket. Ezek után kértem az állományt, hogy jussanak döntésre önmagukkal, hogy miként gondolják a további katonai pályájukat. Végleges javaslatot tettem arra, hogy milyen technikai eszközök válnak feleslegessé, mit kell átcsoportosítani Nagyorosziból és miket kell leadni központi raktárakba - folytatta Vargatábornok. A parancsnok szerint nincs semmi akadálya annak, hogy a leendő új szervezet megalakításához esetleg hiányzó infrastrukturális feltételeket megteremtsék, a Győrbe kerülő kollégákat elhelyezzék.

A személyi ügyekkel kapcsolatban Varga László elmondta: - Jelenleg úgy tűnik, hogy a leendő szervezetben lesz annyi szerződéses legénységi beosztás, ami befogadja a győri és a nagyoroszi szervezetben szolgálatot teljesítő legénységi állományt. Aki folytatni akarja a pályát, megteheti. Elhelyezésük megoldható Győrben. Ugyanez vonatkozik a zászlós és tiszthelyettesi állományra is. A tiszteknél már nem ilyen rózsás a helyzet - elemezte az emberi oldalt a dandártábornok, aki szerint a szervezetnél jelenleg szolgáló tisztek kicsit - mintegy tíz százalékkal - többen vannak, mint a leendő szervezetben. Különböző módszerekkel ezt kezelni lehet, olyannyira, hogy a jelenleg katonai felsőoktatási intézményekben tanuló és idén végző hallgatók számára is beosztást tud ajánlani a dandár — mondta el Varga László, aki reálisan azzal számol, hogy akiknek nem jut beosztás, azok nagy valószínűséggel nem folytatják a katonai pályát, vagy máshová kérik áthelyezésüket, esetleg nyugállományba vonulnak. A parancsnok szerint mindezt tisztességgel kezelni lehet. 
 

 

30 éve- Megalakult a menedzserklub 
A Dunaholding Menedzser Klub meghívására félszáz menedzser jelent meg az elmúlt héten a Hotel Sopronban tartott gazdasági fórumon. Az érdeklődőket nyilván az is ösztönözte a részvételre, hogy a szervezők dr. Medgyessy Pétert, a volt pénzügyminisztert, jelenleg a Magyar Paribas elnök-vezérigazgatóját hívták meg kerekasztal-beszélgetésre. A házigazdákat - az előadók között - dr. Tamás István, a Dunaholding Rt. elnök-vezérigazgatója képviselte.

A szervezők először a klub céljáról szóltak. Rendezvényeikkel szeretnék elérni, hogy a vállalkozások vezetői segítséget kapjanak gondjaik megoldásához, elgondolásaik helyességének szakmai ellenőrzéséhez, a gazdasági döntések hátterének megismeréséhez. De lehetőséget akarnak teremteni a tapasztalatcserére és a vállalkozások bemutatkozására is.

Ezt követően dr. Vértes András elemezte az ország gazdasági helyzetét. Elmondta többekközt, hogy a tavalyi belföldi kereslet nyolcszázalékos növekedése oly mértékű volt, amilyet 1957 óta nem regisztráltak, a GDP belföldi felhasználásának ötszázalékos növekedésére pedig 1974 óta nem volt példa. Kár, hogy nem a lakossági fogyasztás és a beruházások számának növekedését jelentik az adatok, hanem elsősorban a készletek növekedését. Vértes doktor szerint a jelenlegi koalíció 1992-ben rossz irányú fordulatot hajtott végre és azt sem a megfelelő módon valósította meg, ezért ma rosszabb a gazdaság helyzete mint 1990-ben volt. A leendőkormánynak fontos lesz változtatnia: restriktív intézkedéseketkell tennie. Például szükség lenne az állami apparátus költségeinek csökkentésére, a forintleértékelésére vagy a lakossági megtakarítások ösztönzésére.

Dr. Medgyessy Péter szerint a magyar gazdaság 1981 óta nemvolt ilyen súlyos pénzügyi helyzetben. Gondnak tartja, hogy egyik párt sem ad reális helyzetértékelést a gazdaságról. Pedig egyszer el kell mondani az igazat, és ez a népszerűtlen feladat nyilván a leendő kormányra vár. Úgy vélte, hogy nem várhatók gyors intézkedések, és ősztől kemény csatára van kilátás a parlamentben a pártok közt. A jövőt illetően Medgyessy pesszimistább volt, mint dr. Vértes András. A bankkonszolidáció és a struktúraváltás következtében a munkanélküliség, a szükséges pénzügyi intézkedések miatt az infláció növekedésére számít. Szerinte a változások kezdetén vagyunk és a „szocializmusból a kapitalizmusbavaló átmenet” súlyos terhet fogjelenteni a lakosságnak. A nagy újraelosztási rendszerek - például nyugdíj, egészségügyi, oktatási rendszer - reformja módosítani fogja a polgárok jövedelmének szerkezetét, miközben a szociális ellátásról kialakult gondolkozásunkat is élesen meg kell változtatni. A házigazda dr. Tamási István elsősorban a vállalkozások lehetőségeit elemezte. Úgy értékelte, hogy ezek számára igazán csak egy forrás áll rendelkezésre: önmaguk. Döntőnek tartotta a piacok felmérését, a vállalkozás számára megélhetést biztosító piaci területek feltárását. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában