Sok doktor már nem vállal ellátást nyitvatartás után

2024.03.05. 06:23

Nincs elég állatorvos, elfogynak az ügyeletek Győr-Moson-Sopronban

Nem sürgős esetek és a szakemberhiány is sújtja az állatorvosi ügyeletet még vállaló néhány vármegyei klinikát. Az évek alatt lassan elfogytak az ügyeleti központok, így sokan Ausztriába, Budapestre vagy Székesfehérvárra viszik kedvencüket az éjszaka közepén.

Kisalföld.hu

Az esetek jelentős része nem ügyeleti ellátásra szoruló súlyos helyzet, ami leterheli a még meglévő Győr-Moson-Sopron vármegyei állatorvosokat.

Fotó: Csapó Balázs

  • A 2012. szeptember 1-jétől hatályba lépett törvény szerint a korábbi állatorvosi ügyeletek szervezésének kamarai kötelezettsége megszűnt, ügyeleti ellátásra már csak önkéntesen vállalt részvétel alapján lehet orvosokat beosztani – mondta el dr. Majthényi Imre, a Magyar Állatorvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke.
  • – Az állategészségügyi szolgáltatóknak csak a helyettesítésről kell gondoskodniuk. Ez nem azonos az ügyelettel, mert az a szokásos munkaidőn túli szolgáltatás.
  • Sajnos gyakori, hogy a hét közbeni halogatás után végül a hétvégi ügyeletre viszik az állatot.

Nagy örömünkre Győr-Moson-Sopronban még a legtöbb helyen működik állatorvosi ügyelet, ellentétben a környező vármegyékkel, mint például Vas vagy Veszprém. Ezt az adott körzetben dolgozó doktorok önkéntesen vállalják és szervezik. A kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezete az ügyeletek közzétételében nyújt segítséget a tagoknak.

Mindennap más

A Győri Kisállatrendelői Ügyeleti Csoportban 11 rendelő fogott össze, hogy a csoporttagokhoz járó gazdik és kedvenceik számára a normál nyitvatartási időn túl is tudjanak sürgősségi ellátást biztosítani. – Mindennap másik rendelő ügyeletes. Hétköznapokon este nyolc órától éjfélig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel nyolc órától éjfélig fogadjuk a beteg állatokat – mondta el dr. Fekete László, a Szigetközi Állatgyógyászati Központ orvosa, amely tavaly év elején csatlakozott.

– Éjfél után Székesfehérváron, Budapesten vannak olyan éjjel-nappali ellátást nyújtó állatkórházak, amelyek szükség esetén fogadnak. Dr. Fekete László hangsúlyozta, az ügyeleti rendszer országos probléma. – Az újonnan végzett állatorvosok többsége nő, ami az évek alatt jelentős változást hozott a gyakorló orvoslásban. A leg­többen édesanyaként már nem tudnak a mindennapi munka után éjszakába nyúlóan ügyelni is. Tovább súlyosbította a helyzetet a jelentős állatorvoshiány, ami miatt egyre nagyobb teher jut a nappal dolgozókra.

A rendelők vállalkozásként működnek, így a vezető állatorvosoknak mérlegelniük kell, hogy elveszíthetik tapasztalt dolgozói­kat, ha ügyeletre kényszerítik őket. Ezzel a nappali ellátást is veszélyeztetve, hiszen a szakemberhiány miatt nem biztos, hogy találnak új kollégákat. Így szépen lassan megszűntek az ügyeleti központok.

Mozgalmas hétvégék

Ez egy ördögi kört eredményezett. A gazdik a megmaradt ügyeleti központokra voltak kénytelenek támaszkodni, amelyek így túlterhelődtek, és sok esetben ellehetetlenültek, majd szintén bezártak. – A győri ügyeleti körzetre is óriási nyomás hárult, ezért kerestek meg többek között minket is, a Szigetközi Állatgyógyászati Központ csapatát, hogy csatlakozzunk, és összefogva megakadályozzuk ennek az ügyeleti körzetnek is a megszűnését. Természetesen minden állatorvos, így mi is fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk járó állatok sürgős esetben megfelelő ellátásban részesüljenek. Ugyanakkor jelenleg az ügyeletben részt vevő doktornak másnap is helyt kell állnia, ami így már a nappali ellátás színvonalát veszélyeztetheti, hiszen az állatorvos is ember, véges energiával. Dr. Fekete László kiemelte, nehezíti a helyzetet, hogy a normál nyitvatartáson túl érkező esetek többsége nem igényel ügyeleti ellátást.

– A hétköznapok nyugodtabbak, a hétvégék viszont kifejezetten mozgalmasak. Sajnos nagyon sok az olyan eset, amit a hét közbeni halogatás után végül a hétvégi ügyeletre visznek. Például öt napja tartó hasmenés vagy hányás, 2 hete tartó fokozatos fogyás... Természetesen minden ügyeletben vannak azonnali segítséget igénylő páciensek, de sajnos a többség nem sürgősségi ellátást igénylő eset. Ez azért probléma, mert a várakozási időt is jelentősen megnyújtják, valamint fölösleges terhelést rónak az ügyeleti rendszerre. Sopronban és környékén sajnos már évek óta nem működik éjszakai és hétvégi állatorvosi ügyelet, ezért a gazdiknak több kilométert kell utazniuk, ha ellátásra szorul a kisállatuk. A szombathelyi ügyelet is megszűnt, így jelenleg a parndorfi vagy Wiener Neustadt-i állatkórház ügyeletéhez fordulhatnak segítségért, ha az itthoni rendelők nyitvatartása után van rá szükség.

DSC_5384
Dr. Fekete László, a Szigetközi Állatgyógyászati Központ orvosa szerint az ügyeleti rendszer országos probléma.
Fotó: Csapó Balázs

Szervezett ellátás

– 2009 óta szervezetten végezzük a saját ügyfeleink részére a rendelési időn kívüli ellátást hétvégén és ünnepnapokon váltásban, önkéntes alapon vállalva – tudtuk meg dr. Mentes Árpádtól, a Soproni Állatorvosi Centrum orvosától. – Azokat a gazdikat tudjuk fogadni ekkor, akik rendelési időben is megtiszteltek minket a bizalmukkal, többre azonban nincs kapacitásunk, mivel a hétvégi szolgálatot ellátó kollégának hétfőn is munkába kell állnia – mondta. – Sopronban létezett olyan ügyelet is, amelyet az állatorvosi kamara szervezett, és kezdetben éjjel-nappali volt. Egy idő után azonban csökkentették az ügyeleti időt, először este kilencig, majd délután öt óráig fogadták a pácienseket, végül azonban teljesen megszűnt a részt vevő orvosok döntése alapján. Sajnos nagyon nagy szükség lenne az éjszakai és ünnepnapi ügyeletre, de állandó személyzeti problémák mellett tőlünk egyelőre ennyire telik – tette hozzá a szakember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában